2024. december 9. hétfő, Natália és Natasa napja
Száz perc feszültség
Révay András
2023.03.01 14:09
Amíg a darabot nem láttuk, nem értjük, utána viszont már megérjük az okát, a nagyszínpad helyett miért a csak hetven néző befogadására képes Gaál Erzsébet Stúdióban játsszák a Karamazov testvéreket a József Attila Színházban. A csak 16 éven felülieknek javasolt előadás szünet nélkül pereg, összesen száz percig, de ez az idő tömény dráma, feszültség. A kiváló színészi játék másodpercre sem engedi, hogy a néző kikapcsolódjon a cselekmény sodrásából.

A „Karamazov testvérek” bármelyik kiadását vesszük kezünkbe, azt látjuk, ez egy igen vastag könyv. A József Attila Színházban a darabot viszont mindössze egyfelvonásosra sűrítve kapjuk. Elképzelhető, hogy Dosztojevszkij olyan szószátyár volt, annyi háttér, táj, öltözet leírását rakta a könyvébe, amiből a nagy részét ki lehetett dobni és így mindössze száz perc vibráló feszültség maradt belőle? A dramaturg, Szokolai Brigitta erre más magyarázatot tudott adni. Szerinte a megoldás kulcsa Hargitai Iván, a rendező, akinek ez már a harmadik Dosztojevszkij rendezése. A regényből ő készítette el a színpadi változatot. Számára az a két gondolat volt a vezérelv – és ilyen alapon válogatott az 1200 oldalnyi szövegtengerből – hogy az ember sohasem féreg. Kövessen el bárki, bármilyen szörnyűséget, gaztettet, egy másik embernek nincs joga olyan mértékben ítélkezni felette, hogy elvegye az életét! A színpadra alkalmazás előkészítését még a nyáron kezdte el, több változatot is írt és a terjedelem egyre szűkült. Annak, ami a végén egy óra negyven pernyi rohanásra csökkent, a szövegkönyve már csak ötven oldal. Olyan sűrűségű, hogy egyetlen fölösleges másodperc, kihagyható mondat nincs benne. A színész nem hibázhat azzal, hogy valamelyiket nem mondja el és a néző nem hibázhat azzal, hogy valamelyiket nem hallja meg!

 A „Karamazov testvérek” Dosztojevszkij életművének utolsó, de talán legfontosabb regénye. A szülők és gyermekeik közti konfliktusok feldolgozása már legalább kétezer ötszáz éves múltra, a görög drámaírók munkásságáig tekint vissza és ennek – az önéletrajzi elemekben is bővelkedő - regénynek is az alapját képezi. A könyvben még szerepet kapó, a színpadról már hiányzó apát, Fjodor Pavlovics Karamazovot megölik – de senki sem tudja, ki tette. Ahogy ez a krimikben szokás, a gyanú a legközelebbi rokonokra, a három testvérre terelődik – akikből valójában négy van! Ivan, a filozófus, a gondolkodó ember. Aljosa, a romantikus, idealista. Dimitrij, a Dosztojevszkijre leginkább hasonlító, hányatott, züllött életű fővádlott. A negyedik Szmergyakov, valójában csak féltestvér. A darab a rendőri kihallgatással, megalázó motozással kezdődik, Dimitrijt teljesen levetkőztetik.

A rendező és a művészek számára komoly próbatételt jelent, hogy a nézők karnyújtásnyi távolságban foglalnak helyet a színészektől, a legkisebb rezdülésüket is jól látják, szinte benne vannak a dráma közepében. A parányi színpadot egy ügyes megoldással kettőbe bontják, hosszában elválasztják egy üvegfallal. Amit a fal mögött látunk, az máshol, más időben történik, mint ami a fal előtt zajlik. Mivel a hely csekély, a díszletek is egyszerűek, de ez nem zavaró. Éppen a közelség miatt mindenki pontosan érzékeli, most éppen milyen helyszínen vagyunk. Még az sem gond, hogy az átrendezés is a nyílt színen zajlik. Nem zökkenünk ki, a figyelem lankadatlan maradhat. Az apróbb kellékeket a díszletfalba rejtett szekrénykék őrzik, akinek a szerepe szerint szüksége van valamire, onnan veszi ki.

A bűnügyeknek általában két indítékuk van: a pénz vagy a nő. Ebben az esetben mindkettő szerepet kap, ráadásul nőből is kettő van. A félvilági Grusenyka és a becsületes Kátya. Mindkét szereplőt Kulcsár Viktória jeleníti meg – bravúrosan. Nagyon oda kell figyelnie a nézőnek, mire rájön, hogy ugyanazt a színésznőt látja, annyira más eszközöket használ. A felismerést Papp Janó jól eltalált jelmezei is megnehezítik. Két teljesen különböző embert látunk általuk. Igaz, a könyvében az író is két nagyon eltérő lelkialkatú nőt ábrázol, méghozzá úgy, hogy az egyiküket fontos, döntési helyzetbe hozza. Ez jellemző is Dosztojevszkij figuráira és a néző elgondolkodhat rajta, ő hogyan viselkedne hasonló, egy másik ember életét súlyosan befolyásoló esetben.

Dimitrij jellemével a néző hamar tisztában lesz. Sokkal nehezebb feladat várja, amikor Iván (Lábodi Ádám) és Szmergyakov (Horváth Sebestyén Sándor) kapcsolatában kell eligazodnia. Akik olvasták a regényt, azoknak valamivel könnyebb, akik még nem – ezek után valószínűleg kézbe fogják venni – azok bizonyára tippelni kezdenek majd. Megpróbálják magukban elhelyezni a két embert a vádlottak rangsorában. Nem lesz egyszerű dolguk! No persze a két színészé sem az. Talán az ő jeleneteikben a legészrevehetőbb, hogy a közönség jól látja még a legapróbb szemvillanásaikat is. Olyanokat, amik a szerepük kiteljesítésében lényegesek, a nagyszínpadon pedig talán elvesznének. A dráma sodorja magával a nézőt, nincs ideje ezeken gondolkodni, de hazafelé menet lehet, hogy ebből érti meg az előadás elhelyezésének okait.

 Végül szólni kell egy olyan rendezői megoldásról, ami az első pillanatban meghökkentő, a regénytől teljesen idegennek, az egyik alkalommal pedig határozottan anakronizmusnak hat. Mintha moziban ülnénk, ahol a filmzene már megszokott, bizonyos jeleneteknél itt is aláfestő zenét hallunk. A helyzetet az teszi igazán érdekessé, hogy az első meghökkenés után az itt-ott megszólaló zenét már odatartozónak érezzük. Idő sincs sokat töprengeni a miértjén, mert a feszesre sűrített dráma nem enged, sodor magával. Bizonyos jeleneteknél pedig a dallam éppen feloldó szerepet kap. Egyetlen kivétel van. A vége felé a szereplőkből kórus alakul és egy olyan – az egész világon elterjedt – munkásmozgalmi dalt énekelnek, amit Dosztojevszkij nem ismerhetett, bár a figurák gondolkodásában találunk az időben előremutató vonásokat. Bizonyos kor feletti nézőknek ismerősen cseng, az orosz polgárháború alatt keletkezett, később „Bécsi munkásinduló” címen vált ismertté. Az első sora magyarul: „Munka hadának a lépte dobog”. Feladja a leckét, ki-ki értelmezze, ahogy akarja, beleérezhetünk akár még a színházhoz, Angyalföldhöz kötődést is. Ezt az előadást párban, társaságban, de feltétlenül érdemes megnézni. Utána biztosan sokat fognak beszélgetni róla!

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.