2024. június 18. kedd, Arnold és Levente napja
Szimbolikus szürrealista
Révay András
2019.12.15 19:11
Jakobi Anna Máriát festőként, grafikusként ismeri a művészeteket kedvelő közönség. Az Összefogás Újbudáért Egyesület, Malom Közösségi Tér és Galéria termeiben megnyílt legújabb kiállításán viszont egészen új oldaláról mutatkozott be. Akik alkotásait már korábban ismerték, azok számára a látvány csak részben meglepő. A 2020. január 20-ig látható tárlat tartalmában a művész régi, kedvenc gondolatai jelennek meg, de az anyag, a forma más.

 „Sosem azt várom, hogy a néző azt érezze, amit akkor kifejezni akartam, hanem, hogy valami kapcsolódás legyen az ő élete, történései és azok között, amit a képen lát. Az a fontos, hogy ő mit lát bele a képekbe. Minden képemmel valami üzenetet szeretnék közvetíteni, miközben tudom, hogy mindenki a saját életén keresztül „szűri meg” az alkotásokat. Legújabb képeim egy része rézdomborítás, a rézlemez felszínének változásaiból alakul ki egy grafika, egy kép” – könnyítette meg a látvány befogadását a kiállítás megnyitása után a művész. Erre a gondolati támogatásra szükség is volt, mert még azok számára is, akik hozzáedződtek „kép a képben” felépítésű festményeihez, nappali fényben és UV megvilágításban mást mutató alkotásihoz, újdonság volt a plasztikus ábrázolás.

Korábban ő elmondta már magáról, hogy „vonalakban gondolkodik”, mert amikor hajnalban felébred, már látja a feje fölött a mennyezeten a vonalakat és azokból bonja ki a nap folyamán az éppen megszülető művet. Egyszer beszélt arról is, hogy „szeretnék magam maradni, amilyen vagyok. Ami én vagyok, a belülről festő, a szimbolikus szürrealista.” Régi alapokra, de új erőteljes struktúrával épít épületeket, azok díszei, az új és a régi eleme harmonikus egységet alkotnak képein. Változatosságukat jól jelzi, hogy alkotásai Bécstől Bejrútig megtalálhatók, köz- és magángyűjteményekben egyaránt. Egész eszmevilágára érvényes, amit a XX. század egyik meghatározó művészegyénisége, a svájci Paul Klee mondott: „A művész nem tesz mást, mint összegyűjti és továbbvezeti azt, ami a mélyből feltör, se nem szolgál, se nem uralkodik - csak közvetít.”

A kiállítást megnyitó Katulic László festő- és grafikusművész szerint Jakobi Anna Mária mindezek mellett mégis tudatos alkotó. Körvonalazza a témát, majd rétegenként felépíti. Megnyit egy ablakot a néző számára, ez lesz a mű eszenciája, azután körbeépíti, majd bekeretezi az ablakot. Maga is zongorázik, nem véletlen tehát, hogy képein Mozart játékossága, Beethoven feszessége és a modern stílusú zene áradó, sodró lendülete érződik. Ez utóbbi talán lehetne Vangelis, hiszen az ő zenéje gyakran szól akkor, amikor Anna éppen fest. Ám mindezek mellett jelen van a csak rá jellemző, könnyen felismerhető klasszicizmus is. Alkotásai igen erősen kapcsolódnak a magyar mondavilághoz. Van nem is egy olyan eleme, amit a honfoglalás-kori vagy azt megelőző időkben használtak, mondjuk tarsolylemezként.

 Az Árpád-kori leletek között van olyan – női sírokból előkerült – lemez, amin nem női, hanem férfi jellegű díszítések vannak. Amit a férfi már nem használt, mert szerzett egy újabbat, azt átvették a nők. Rájuk emlékeztet Jakobi Anna Mária egyik kedvenc témája is, az Emese álma. Azonos című festményéről leolvashatók a monda elemei, az ősanya és a madár könnyen felfedezhető. A rézdomborításon is ott vannak, de a nézőnek már dolgozni kell érte, hogy megtalálja. Az persze már magától értetődő, hogy a két mű képi megfogalmazása nem egyforma, nem ugyanaz. Ezeknek az alkotásoknak több rétege van. Ezért először a kép központi részét kell nézni, összeegyeztetni az általunk már ismert történettel. Azután a részletek, az egyes síkokhoz kapcsolódó elemek, motívumok következhetnek. Végül érdemes az egészet távolról, szemmel, ésszel befogadni.

A rézdomborítás az egyik legnehezebben kivitelezhető műfaj. Nincs lehetőség tévesztésre, nem szabad hibázni. Itt mégis, ha megállunk egyik-másik kép előtt, látjuk, csodálatra méltó a kidolgozottság! Érzékeny vonalak és szépen domborodó formák jellemeznek minden egyes művet, külön-külön is. Ráadásul a néző szemlélődő tanúja lehet két műfaj találkozásának, mondhatjuk párbeszédének is. Az egyik a középső rész, maga, a rézdomborítás, mit önálló műtárgy. Abban van a lényeg. A másik a kép külső fakerete és a rézlemez között helyet foglaló, a lemezt körülvevő karton, a paszpartu. Az is a kép része. A Szerelem című alkotáson a jobb és a bal felső sarokban a réz kiegészül, ablak lesz belőlük. Az egyikben egy cserép virág van, a másikban egy asszony néz a távolodó férfi után. A kép középpontjában két alak egymásba simul. A szerelem tüze veszi körül az egész belső képet – a nézőben pedig felvetődik a gondolat: talán meg kellene öntözni azt a virágot, mert elszárad – de az a más ablakában virágzik!

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.