2024. június 24. hétfő, Iván napja
Utolsó Sörfesztivál a Budai Várban
Budai Vár
1014 Budapest , Budai várnegyed [ térkép ]
2016. June 02. - 2016. June 05.
Idén rendeznek utoljára sörfesztivált a Budai Várban. Az Oroszlános udvarban még csapra verik a hordókat, de a vár egyedi környezetét ezután egy ideig biztosan nem élvezhetik a látogatók. A fesztivál éppen ezért számos újdonságot ígér a legnagyobb sörgyáraktól, importőröktől és a kedvelt kézműves sörüzemektől, a választékot idén is lehetetlen lesz végigkóstolni.

A legnagyobb hazai sörgyárak, importőrök és kézművesek egy udvarban

Június első hétvégéjén négy napon keresztül sok száz hordó sörrel, koncertekkel, utcazenészekkel és népszerű standupoksokkal várják a sörök kedvelőit a vár Oroszlános és Hunyadi udvarában. Az Utolsó Sörfesztivál nyitónapján Aranyosi Péter, másnap pedig Hadházi László poénjain nevethet a közönség. A színpadon többek között koncertezik majd Ádám és Éva a Neoton Famíliából, Caramel, Rakonczai Imre és a Firkin zenekar, de fellép Nyári Károly is.

Több mint 200 féle sörkülönlegesség, az összes hazai importőr és a legjobb kézműves sörfőzők mutatkoznak be az Utolsó Sörfesztiválon. A szó szerint sokszínű kínálatban népszerű lágereket, alsó és felső erjesztésű sörkülönlegességeket és igazi belga kedvenceket is találhatnak a sörkedvelők. A legtöbb standon a sörfőzők idei újdonságait is megkóstolhatják az érdeklődők, a fesztivál kínálatát még a legnagyobb ínyencek sem győzik majd végigkóstolni.

Az utánozhatatlan hangulatot a jéghideg sörök mellett a várból nyíló egyedi panoráma, és a legjobb streetfoodosok ajánlatai teszik tökéletessé. Esténként pedig utcazenészek járják majd az Oroszlános és Hunyadi udvart, hogy meghozzák a fesztiválozók kedvét az éjszakába nyúló utcabálokhoz.

Akik idén elég gyorsan váltanak jegyet, már kriglivel a kezükben léphetnek a fesztivál területére. Az első 2000 jegyvásárló ugyanis ajándékba kapja a sörözéshez elengedhetetlen logózott egyedi fesztiválkorsót, az első korsó sörével együtt. A napijegyek elővételben 1999 forintért, a hétvégére szóló bérletek pedig 2999 forintért a sörfesztivál honlapján is megvásárolhatók.

 

PROGRAMOK

http://www.sorfesztival.hu/

 

06.02. CSÜTÖRTÖK

- Aranyosi Péter
- Neoton Família sztárjai
- Rakonczai Imre exclusive
- DJ Juhász Laci

Csütörtöki elővételes napijegy: 1999 FT

 

06.03. PÉNTEK

- Hadházi László
- Caramel
- Retrostars Vigadó - BRS, DJ Juhász Laci, Senior Grande, DJ Adré 

Pénteki elővételes napijegy: 1999 FT

 

06.04. SZOMBAT

- AC DC Tibute
- ZZ Copy
- DJ Juhász Laci

Szombati elővételes napijegy: 1999 FT

 

06.05. VASÁRNAP

- Lóci Játszik
- Firkin
- DJ Juhász Laci

Vasárnap elővételes napijegy: 1999 FT

http://www.tixa.hu/utolso_budavari_sorfesztival

http://www.eventim.hu/hu/jegyek/utolso-budavari- soerfesztival-budapest- budai-var-431147/event.html

 

További infok folyamatosan:

http://facebook.com/budavarisorfesztival

Kapcsolódó témák
2016.04.02 22:15

A teára mostanság sokan úgy tekintenek, hogy az „unalmas” ital. Idős hölgyek teadélutánjaira való, egyébként pedig csak a betegek és a gyerekek fogyasztják. Lehet, hogy ez a nézet rövidesen felülvizsgálatra szorul.

A külföldről több-kevesebb rendszerességgel Magyarországra látogatók számára gyakran okoz gondot, hogy találjanak egy olyan éttermet, ahol az üzletfelekkel, de akár a rokonokkal, barátokkal is nyugodtan találkozhatnak. Nos, nekünk sikerült. Bizonyára lesznek, akiknek segít, ha tapasztalatainkat közreadjuk.

Szerigráfiák és multiplikák címmel nyílt kiállítás a budapesti Vasarely Múzeum gyűjteményéből a Francia Intézet kiállítótermében. A kiállítás Vasarely művészetének egyik legjellemzőbb műfajára, a sokszorosított eljárásokkal készült művek bemutatására helyezi a hangsúlyt.

Mozgalmas lesz a tavasz a Magyar Állami Operaházban és az Erkel Színházban egyaránt. Az Operában, a már hagyományos húsvéti program keretében ismét műsorra kerül Bach János-passiója. Az Erkelben március 18-án lesz A trubadúr budapesti bemutatója, április elején pedig öt vidéki nagyszínház és a Kolozsvári Magyar Opera egy-egy produkcióját, köztük a Varázsfuvolát, a Traviatát, valamint a Sámson és Delilát láthatja a színház közönsége.

Ismét nagyszerű kulturális és gasztronómiai eseménynek ad helyet június 14-től 18-ig a Viharsarok fővárosa, Békéscsaba. A 16. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé során számos sörgyártó képviselteti magát és népszerűsíti a legújabb termékeiket csakúgy, mint a már ismert és megszeretett márkákat is.