2020. június 6. szombat, Norbert, Cintia és Norman napja
Badacsony Budapestre jött
Révay András
2016.04.09 17:08
Ha a hegy nem is, a leve annál inkább. Harmincnégy borászat, mintegy százötven borával – no és természetesen magukkal a borászokkal is – találkozhatott a látogató a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület ötödik alkalommal megtartott bemutatóján, Budapesten, a New York Palota termeiben.

Az érdeklődés ennek megfelelően nagy volt. Kitűnő lehetőség volt arra, hogy az érdeklődők megismerhessék a helyi termelőket, a borász szakma kiemelkedő képviselőit, és kérdéseikre közvetlenül tőlük kapjanak választ. A kisebb borászatoktól a legnagyobbakig, a kézműves termelőktől a nagy pincészetekig mindenki jelen volt, hogy az általuk kínált válogatott borok kóstolása, és a velük való beszélgetés által elevenedjen meg a Badacsonyi Borvidék hangulata. A bemutatott borokat egy borászokból álló bizottság vakkóstoló során előminősítette, annak érdekében, hogy a rendezvény vendégei kizárólag a borvidéki kínálat legjavával találkozzanak. . Az ismerkedés egyik legjobb módja persze azért mégiscsak az, ha nem csak a bor, de a borász is szól hozzánk. Ezért a szervezők neves szakemberek közreműködésével némi segítséget is adtak. Mesterkurzusokon mélyíthették el ismereteiket azok, akik számára a bor nem csupán egy alkoholos ital.

 Pohárral a kézben sétálgatva az asztalok között, az első, ami a látogatót megállásra készteti, az kétségen kívül a palackok címkéje lehet. Hát még akkor, ha olyat lát, amiről minden inkább eszébe jut, csak a bor nem! A Badacsonytördemicen dolgozó Skizo Borházban a névválasztással arra a szinte már meghasonlott állapotra utalnak, amit a világban létező ellentmondások okoznak bennünk. Amikor a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang látszólag felbomlik, és úgy érezzük, választanunk kell. Szerintük a reális kommunikáció ma nem lehet más, mint az alternatív kommunikáció. Űr van a borkultúrában a II. Világháború előtti és a jelenlegi állapotok, a tudás és a fogyasztói igények között. Ezen túlmenően is, rengeteg olyat látunk a világban, ami meglehetősen skizofrén. A borokról szólva pedig a céljuk a „legitim borstílus” megteremtése. Ne legyen aromaveszteség és ne kerüljön a borba „mellékútról” semmi, a mi rontja az összképet! Ilyen náluk a 2015-ös Sauvignon Blanc, finom, gyümölcsös, zamatos, harmonikus savtartalmú, jól fogyasztható.

 A Sevillai Borbély arról híres, hogy szinte mindenütt ott van, mindenhez ért. A badacsonyi Borbélyról viszont legalább ilyen biztonsággal tudjuk, hogy ha Budapesten badacsonyi borbemutató van, arra a Borbély Családi Pincészet valami újdonsággal készül. Az ő boraikat fogyasztók között mindig nagy kedvenc a „Gabriella”, amiből most a 2015-ös egy száraz Ottonel Muskotály, de van mellette – még másik három között – egy olyan fajta, amit tisztán eddig még nem mutattak be. Most is csak hordómintaként van jelen a 2015-ös Rózsakő válogatás. Mindössze ötszáz litert készítettek belőle. A Rózsakő kifejezetten badacsonyi fajta, a Kéknyelű porzófajtájaként terjedt el, de bebizonyosodott, hogy önállóan is megállja a helyét. Ez a tétel csak rövid ideig volt hordóban, hogy annak hatása ne érződjön benne. Friss stílusú, a palackban később még kiteljesedik, a teltebb, ásványosabb karakter kerül majd előtérbe. A szép, érett Rózsakő a Kéknyelűhöz hasonló jegyeket mutat, ételekhez is ennek megfelelően ajánlható.

A harmincas években vándorolt ki Kanadába a Gyülvészy család. Ezt a nevet ott nem tudták kimondani – lett belőle Gilvesy. Az unoka, Gilvesy Róbert viszont beleszeretett a Balaton-vidékbe és a Szent György-hegy szívében, a késő 18. században épült Esterházy présház romjain 2012-ben létrehozta saját pincészetét. A bemutatóra a Váradi dűlőbe frissen telepített 2,3 hektáros ültetvényről hozott Furmintot. Ez régen elterjedt volt arrafelé, most ismét kezdik visszahozni. Vulkáni talajon – mint amilyen ez is – jellegzetesen ásványos bort ad. Illata is a klasszikus Furmint jegyeket mutatja. Zemplén megyéből származó magyar tölgyfahordóban töltött négy hónapot, ami finoman érződik is rajta. A kissé nehezebb – esetleg gyümölcsmártásos – ételekkel, érlelt juhsajtokkal jól párosítható.

Az, hogy a Balatonon halásszal találkozunk – senkit nem lep meg. Na de, hogy a Szent György-hegyen is van halász, az nem számít hétköznapinak. Bár itt halász helyett inkább Fischer-ről van szó. A félig magyar, félig osztrák család története az 1800-as évekre nyúlik vissza, amikor Burgenland még Magyarországhoz tartozott. A Fischer Családi Szőlőbirtok tulajdonosa 1965-ben vette át a szüleitől az ausztriai borászat igazgatását és 2006-ban alapította meg az ittenit, 50 hektáron. Világfajtákat telepített és – néhány segítővel - szinte mindent saját kezével végez. Budapestre most olyan borokat hozott, ami Berlinben az idén már aranyérmet kapott. A 2015-ös Pinot Blanc száraz – mindössze 3 g maradék cukorral – szép, gyümölcsös illatú bor lett. A félédes Sauvignon Blanc-2015, tavaly nyert Berlinben aranyérmet, csakúgy, mint az édes Ottonel Muskotály. Mellettük még egy 2013-as Zweigelt és egy 2012-es Pinot Noir, valamint egy 2009-es Syrah is sorakozott az asztalon.

A „kék korszak” kifejezés hallatán az emberek többségének Picasso jut eszébe. Ám lehetséges, hogy ez nem sokáig marad így. Az Istvándy Pincészet zászlós bora a Kéknyelű és az idén négy olyan különbözőt is be tudott mutatni belőle, amilyet eddig még senki. Még 2006-ban egy desszertbort készítettek, ez kilenc évig volt fahordóban, most pedig pezsgőt is bemutattak Kéknyelűből. Bár Picasso-tól már nem tudják elhódítani, de szeretnék, ha idővel az „Istvándy kék korszak” is átmenne a köztudatba! A borászban mindig ott van a vágy: újítani, kísérletezni – így vágtak bele a pezsgőkészítésbe. A jellegzetes karakterű, hosszan érlelhető Kéknyelű erre ideális alapbornak mutatkozott. A klasszikus, francia eljárás kipróbálására a 2012-es évjárat kínálkozott leginkább. A palackos érlelés három évig tartott és a fogyasztók 2015 karácsonyán roppant elégedetten nyilatkoztak az új pezsgőről. Most, a budapesti bemutató látogatói ezt a véleményt – és a készítési kedvet - szintén megerősítették.

A Laposa Borbirtok a nevére alaposan rácáfol, mert cseppet sem lapos a bor, ami onnan kikerül. A bemutatóra ötfajta borral érkeztek a 2015-ös évjáratból. Tartalmas, zamatos, aromás borok születtek ebben az évben. Talán véletlen, de most a család és a fogyasztók véleménye is megegyezik, közös kedvencük lette a „Négyhegy” nevet viselő Olaszrizling. Az elnevezés nem véletlen, mert négy különböző hegyről származó bor házasítása került a palackokba. Szent György-hegy, Csobánc, Badacsony és a Somló „gyermekei” kerültek össze. A készítés módja is egyedi: ötvözték a reduktív és az oxidatív technológiát. A tétel 60 százaléka hordóban erjedt és ott is érlelték, a többit acéltartályban állították elő és csak a palackozáskor házasították. Ilyen módon 2012-ben készítettek először bort, most, a negyedik év termése alig egy hónapja van kereskedelmi forgalomban, de a vélemények máris igen kedvezőek róla. Olyannak sikerült, amilyennek a magyar ember az Olaszrizlinget – egyik kedvenc borát – igazán elképzeli.

A badacsonyi borbemutató eddig sem létezhetett badacsonyi pálinka nélkül – és ez most sem volt másként. Az emberek többsége a pálinkánál a megszokott ízeket – szilva, körte, barack – keresik, de persze újdonságot azért a Reneszánsz Badacsonyi Pálinkaház is hozott. A galagonya pálinka határozott érdekességnek számított. A termése nem túl lédús, ezért csak kevés párlat készíthető belőle és ez okból drágább is. Az ízét sem mindenki szereti, a pálinka is fanyar, „füstös, kaparós” ízű, mint maga a gyümölcs, ennek ellenére mind többen kezdik megkedvelni. A fogyasztására sincs általános szabály. Adható aperetifnek, de kínálhatjuk nehéz ételekhez, esetleg egy jó szivarhoz is. Szerepelt most mellette a Sárgamuskotály törkölypálinka is, mely rácáfolva a hiedelemre, hogy a törköly keményebb karakterű, kifejezetten kellemes, sima benyomást keltett. A Pálinkaház tervei között van whisky-készítés is. Elmondták: már félúton vannak a megvalósításhoz. Jövőre talán azt is bemutatják.

Kapcsolódó témák

A magyar borászatban irány- és mértékadó pincészetek munkájának elismerésére a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége 2002-ben megalapította „Az Év Pincészete” kitüntető címet. Olyan bortermelő társaság együttes teljesítményét díjazzák, amely az országban és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széles körű népszerűsítéséért a legtöbbet tett az adott évben. A díjat a szakmai körök jelölése és szavazatai alapján idén tizenötödik alkalommal adományozták az arra méltónak tartott pincészetnek.

Lehet bizony, ráadásul nem is akárhol, hanem éppen Egerben. Így nevezte el a legjobb borát Tóth Ferenc egri borász és hogy a döntése helyes volt, arról a látogatók meg is győződhettek a Borháló egyik üzletében tartott bemutatón.

Hírnevéhez méltó érdeklődés mellett, családtagjai, sportvezetők, sok száz tisztelője jelenlétében avatták fel a sportlegenda, Papp László szobrát Budapesten a XIII. kerületben, azon a téren, ami rövidesen az ő nevét fogja viselni.

Már csak egy hét, és kezdetét veszi a 21. Magyar Borok Útja Rallye, melynek száz autóból álló mezőnye idén a Balatoni Borrégiót fedezi fel. Az exkluzív élménytúra a megújulás jegyében – eltérően a korábbi évek gyakorlatától - a nagy borászok mellett kis pincészeteket is meglátogat.

A bor és a kereszténység jól megfér egymás mellett, hiszen a bornak szakrális értelmezése is van. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy a Fiatal Borászok Egyesülete és a DiVino borbár minden borkedvelőt egy közös ünnepre és találkozóra hív az ország egyik legszebb terén, Budapesten, a Bazilika elé.

Blog ajánló
Városlátogatások Firenze
FirenzeAz Arno folyó partján fekvő, történelmi emlékekben bővelkedő, reneszánsz várost egy blog keretei között bemutatni, lehetetlen vállalkozás. Az ókori rómaiak által alapított település műemlékeit megcsodálni több napot is igénybe vesz. A toszkán fővárost a „középkor Athénja”-ként is emlegetik.Nézzünk meg néhány érdekességet.Tudtátok, hogy a város felett egy titkos folyosó kanyarog, melyet Giorgio Vasari épített meg Cosimo de’ Medici toszkán nagyherceg megbízásából.  Ma Vasari folyosóként emlegetik. A közel egy km. hosszú járat egy-két emelet magasságban kanyarog a város felett. A Palazzo Vecchioból indul, ahol a Mediciek kormányzati hivatalai működtek, és az Uffizin át a folyó túloldalán álló pompás Pitti-palotáig vezet, ami a család otthona volt. A legenda szerint Cosimo nagyherceg a folyosót arra is használta, hogy személyesen kémlelje ki az utca hangulatát, illetve egyes házak belsejébe is betekinthessen onnan. A titkos járat elhalad a Santa Felicita-templom homlokzata előtt is. Egy innen nyíló erkélyen át a hercegi család az egyházi szertartásokon is részt vehetett, anélkül, hogy az alattvalókkal elvegyült volna.A folyosó, Firenze legöregebb hídja, a Ponte Vecchio (Öreg híd) fölött is áthalad. Ennek a láthatatlan folyosónak köszönhetjük a híd aranyműveseit. Korábban ugyanis mészárosok birtokolták, akik az állati hulladékot közvetlenül a folyóba dobták. Mikor azonban Cosimo megépíttette a folyosót, nem kívánta szagolni a rohadó hús bűzét. Kiadta a mészárosok útját, és a helyükre ékszer kereskedőket költöztetett. Az ékszerüzletek azóta is a híd jellegzetességei közé tartoznak.Firenze legismertebb műemlékei Uffizi képtárA Mediciek által alapított képtár nemcsak Olaszország, hanem az egész világ egyik legértékesebb és leggazdagabb gyűjteménye. Az elnevezés "irodákat", "hivatalokat" jelent, mivel a XVI század végén, amikor elkészült az U-alakú épület, a földszinten helyezkedtek el Toszkán Nagyhercegség hivatalai. Az első emeleten kaptak helyet a Mediciek udvari művészeinek a műhelyei, a legfelső szinten pedig a család gyűjteményei. Itt őrzik Botticelli két remekművét a Vénusz születését és a Tavaszt, itt láthatjuk Michelangelo festményét a Tondo Donit, Tizianótól az Urbinoi Vénuszt, Leonardo da Vincitől pedig a Három királyok imádását és az Angyali üdvözletet, hogy csak legismertebbeket említsem. A képtár valahol a turistaáradat mögött található.Piazza della SignoriaA Városháza tere, amelyen a legfontosabb események zajlottak a középkortól kezdve. Itt fogadták a város előkelő vendégeit, itt tartották évszázadokon keresztül Firenze védőszentjének, Keresztelő Szent János tiszteletére rendezett látványosságokat és itt végezték ki 1498 májusában eretnekként Savonarolát. aki letartóztatásáig a perjeli tisztet is betöltötte. A teret díszítő gyönyörű szobrok közül a Neptun szobor és szökőkút nem nyerte el a firenzeiek tetszését, túlságosan aránytalannak, ormótlannak tekintették a város lakói a művet, s éppen ezért azonnal a "Biancone", névvel illették, amelyet talán  "Nagy fehér szörnyűségként" lehetne lefordítani. Nem aratott túlságosan nagy elismerést a Hercules szobor sem, Baccio Bandinelli alkotása. A Városháza homlokzatán oroszlánt ábrázoló szobrot láthatunk mivel Firenze címerállata az oroszlán. A neve Marzocco. Marsnak, a háború istenének a nevéből származik az elnevezés, s a középkorban a Városháza mögötti épületekben éppen ezért oroszlánokat őriztek.A Városháza mellett találjuk, a szabadtéri szoborgyűjteménnyel díszített, gótikus stílusú Loggia dei Lanzi-t a tér egyik legjellegzetesebb épületét. Itt láthatjuk Benvenuto Cellini bronzból készült Perseus szobrát és Giambologna remekművét, a Szabin nők elrablását.Santa Maria Novella-bazilikaSanta Maria Novella-bazilika Firenze első gótikus temploma és egyben első bazilikája. 1279-ben kezdték el építeni és valamikor a 14. század közepén készültek el vele. A fehér és zöld márvánnyal burkolt külső falak számos fontos műalkotást rejtenek.Itt látható „Keresztelő Szent János élete” freskók, melyek a város akkori polgárait és szokásaikat lehet felfedezni. A templom további híressége a Spanyol-kápolna freskói, melyen az agarakként ábrázolt dominikánusok terelik az „elveszett bárányokat”. A bazilikához szorosan kapcsolódik két irodalmi alak, Dante és Boccaccio. Míg a Strozzi-kápolna 14. századi freskóját Dante „Isteni színjátéka” ihlette, addig a Filippo Strozzi-kápolna maga szolgált Boccaccio „Dekameronjának” első színhelyéül.A firenzei Dóm                                                                                       A firenzei Dóm, vagy hivatalos nevén a Santa Maria del Fiore (“virágos” Szűz Mária templom), Firenze egyik legtöbbet fényképezett, s legismertebb műemléke. 1296 szeptember 8-án rakták le a katedrális alapkövét, de az építkezés hosszan elhúzódott, több mint százötven évig tart. Ma is az egyik legnagyobb templom az egész világon. Ma sincs ennél magasabb épület Firenzében, a kupola kilátóteraszáról  csodaszép körpanoráma nyílik a városra, s a Firenze környéki dombokra.Firenzei képek:Nézzünk meg egy videót a városról:https://www.youtube.com/watch?v=-gxBIzaNfIw                                                                                                     By vinpet /forrás: internet/
Egy nap a városban Élet a járvány után - Önmaguktól függő mikroközösségek
Egyéni tragédiák ezrei zajlanak éppen ezekben a percekben, és szörnyű helyzetbe kerülnek emberek. És noha nagyon együttérzek velük, most mégis a vállalkozásokról szeretnék írni a járvány kapcsán, azoknak is csak egyetlen fajtájáról, ahol elég nagy a baj, pedig nem szabadna így lennie. És nem is kerülne sokba kimenteni őket. Definiáljuk a Pusztítás / Kieső Bevétel arányt: azt fejezi ki, hogy egységnyi pénzmegvonás mekkora negatív hatást képes kiváltani Budapesten, vagy méginkább a város kulturális szövetén. Az arány akkor nagy, ha a negatív hatás jelentős, már nagyon kis kieső bevétel esetén is. Vannak helyek, ahonnan hiányzó egymillió forintot meg sem érezni, máshol emiatt be kell zárni egy ikonikus térnek, ami a tulajdonosa személyes csődje miatt potenciálisan sosem nyithat meg újra. A két hely, amiről most írni szeretnék, mindenképp a legnagyobb Pusztítás / Kieső bevétel arányt felmutatni képes intézmények között van. 2020 márciusa előtt nem lehetett sejteni, hogy kétfelé lehet csoportosítani a vendégekkel dolgozó helyeket. Ma már annyira  tudjuk ezt, hogy csak ez látszik: az egyik csoportba tartozók átvészelhetik a kormány járványintézkedéseit, a másikuk nem. Egyikük meg tudja - vagy inkább: meg akarja - tartani a dolgozóit a veszteséges időkben is, a másikuk úgy hajítja ki őket egy perc alatt, mint a sicc. Kiugrott a nyúl a bokorból: akinek a profit az első, azoknak van tartaléka, nagy részük a dolgozókat is simán cserélgetik, ha kell. Hozzá is szoktak, tegyük hozzá. Akiknek a profit mindig is másodlagos volt, mert egyszerűen pontosan azt és úgy szerették csinálni, amit és ahogyan csináltak, és a bevételek csak fenntartották ezt a szeretetteljes tevékenységet - jó termék esetén meg még azért nyereséget is termeltek persze -, vagyis sokkal emberibb módon közelítették meg az egészet, azok most lehet, hogy végleg eltűnnek a városból. Most derül ki két dolog: az egyik, hogy mennyire hajszálon függnek Budapest legizgalmasabb helyei, a másik, hogy van-e értelme szoros kulturális közösségeket létrehozni. Mint írtam, két hely van, amik legjobban szíven ütöttek ebben az értelemben, amik nélkül Budapest nem lenne ugyanaz. Ha voltál már ott, tudod, ha nem voltál, hidd el. Olyan izgalmas pontjai a városnak, amikre ha véletlenül rábukkansz, nem hiszed el, hogyan lehet ilyen szenzációs szingularitás mellett csak úgy elsétálni, és miért nem voltál eddig itt. Nem a látvány, nem a hatszáz éves barikolt szesz, nem az élére vasalt profizmus, hanem valami egészen más. Az egyik ilyen szingularitás nekem a Jedermann. Hans Van Vliet, a Magyarországon élő holland zenész 2010-ben alapította azzal a céllal, hogy a nevéhez hűen - jeder Mann (oder Frau, teszem hozzá) - a város mindenféle embert bevonzó jazz-klubja legyen, ahol éjfélkor is lehet reggelit kérni, a hátszín meg kétezer forint akkor, amikor már mindenhol máshol hirtelenjében steak-szakértő pincérek kínálták kétszer ennyiért, és Wahorn András igyekszik szabályok nélküli zenét játszani. Mivel Hans gyakorlott klubmegálmodó - nevéhez köthető a budapesti Sixtus kápolna, a Pótkulcs, az Ötödik bejáró, a Castro, az Ellátó, a Jelen vagy a Most -, így pontosan tudta, mit akar, és hogy azt hogyan éri el. Tudta, hogyan lehet a város különös arcait egy helyre hívni. Egyébként 1990-ben jött Budapestre, három hétre, de megismerkedett a későbbi feleségével a másodikon. Azóta itt él, és azóta vendéglát. A Jedermann tényleg olyan hely, hogy ha koncert van, akkor minden asztalnál egymástól tökéletesen különböző ember ül. Életkorban 18-80, társadalmi státuszban anarchista programozótól öltönyös üzletemberig, mindenki. Ha sosem tudtad elképzelni, hogy valaha egyedül jársz majd kocsmába, és egyedül nézegeted az arcokat, és elegyedsz szóba velük, belépve erre a helyre akkor is azt mondod, hogy “ja, de, mégis el tudom”. Az egyik sarokban ülve, az asztali lámpa sárgás fényével az arcomon, a jazzt hallgatva a végtelenségig tudom fürkészni az embereket, akik éppolyan változatosak, amilyeneknek gyerekként elképzelted, csak épp elhitette veled a közélet meg a tévé, hogy nem így van. A másik nagyon különleges hely, ami egyike Budapest legfontosabb kulturális intézményeinek, és máris élő történelemnek számít: a Nyitott Műhely.  A Nyitott Műhely művészkörökben fogalom. Ha itt most elkezdeném bemutatni Finta Lacit, a hely gazdáját, akinek a pincéjének fenntartásához Esterházy Péter is utalt minden hónapban egy összeget, egy könyv telne be. Ennyire ismert személy ő az irodalmi, meg aztán a zenész, építész, film, képzőművész körökben. Egyszerűen azért, mert 2000-ben megnyitotta ezt az ideális helyen lévő befogadó teret. A Déli pályaudvar közel van, mégis, a pince annak szintjétől picit magasabban, eldugottabb helyen. Ha először mész be ide, nem igazán tudod, mi ez. Az illatok alapján, a kilincseket lenyomva, a régi deszkákból tákolt polcok között nagypapám műhelye ugrik be. Ott van a levegőben nem csak az eszközök, olajok, ottfelejtett tonnányi felhalmozat szaga, de hangulatában is, az ajtók közé benézve, a látványt befogadva is egyértelműen műhely-érzésünk van. Különös véletlen, hogy ez tényleg egy bőrös műhelynek nyitott, 20 évvel ezelőtt. Véletlen, mert  egyáltalán nem szolgált szinte egy percig sem bőrösműhelyként, lévén a barátokkal megült megnyitóbulin máris lefoglalták a képzőművész ismerősök, hogy itt bizony ők kiállítanak majd. Úgyhogy kiállítás lett, az első a több százból, ami azóta volt itt. De vannak itt koncertek, beszélgetések, filmklub és mindenféle kulturális esemény, minden héten több is. Én Török András új Budapest-könyvének elő-bemutatóján vettem itt részt, meghívott vendégként. Laci közben le is költözött ide. Reggel felkel, kinyitja az ajtót, és az nyitva van, amíg este le nem fekszik. Előfordul simán, hogy lemész, leülsz az egyik kávézóasztalhoz, de nem jön senki. Egyszerűen azért, mert nincs is ott senki! Laci elment valahová, és nem zárta be az ajtót, mert az nem illik a helyhez. Nyitott Műhely. Ha ott van, megkínál a levesből, amit főzött, ott hátul. Ha nincs, akkor megvárhatod. De a legkülönlegesebb a sarokban található, máig működőképes, és rendben tartott bőrösműhely (a lenti képen balra). A sarok, ami miatt az egész helyet megnyitották, hogy itt majd műhelymunka lesz, diákokkal, szabadon, beszélgetve. Ott lógnak a bőrök, és várják, hogy egy nap majd Lacinak megint lesz ideje bőrözni, kiállítani, ezzel foglalkozni. Mintha csak úgy alakult volna, tiszta véletlenségből, hogy Lacit istennek sem hagyják dolgozni a művészek, mert mindig újabb és újabb jelentkezik be, hogy itt adná elő magát. Persze azért nem ez a helyzet, Finta László élvezi a munkáját. Biztosan élvezi, hogy szeretik, hogy felfirkálnak róla valami frappáns mondatot a falra, hogy ez tölti ki az életét, annyira, hogy családot sem alapított, a hagyományos értelemben vett magánéletet sem alakított ki magának a Nyitott Műhelyben élve. Mindkét helyre igaz, a Nyitott Műhelyre és a Jedermannra is, hogy a bevételük zérusra esett vissza a járvány miatt. A kormány segítsége, ami abból állt, hogy bizonyos adóterheken valamennyit enyhített, nem sokat segített volna akkor sem, ha hiány nélkül megkaphatják, hiszen a számlák ugyanúgy jöttek, ahogy előtte. Egy nem változott, és ezt mi is észrevettük a saját háztartásunkban: a közüzemi, biztosítási számlák, tagdíjak, bérleti díjak megállíthatatlanul és változás nélkül jönnek, ezeknek a helyeknek pedig ez havi több százezer forint. A másik probléma, hogy egy ilyen családias helyen az alkalmazottak is szinte családtagok. Nem kérdés, hogy küzdenek értük, nem kérdés, hogy ki akarják bekkelni velük a járvány utánig, ez nem olyan “lecseréllek valaki másra, ha akarlak”, vagy “menj haza, éld túl, aztán legfeljebb visszajössz legatyásodva, hitelekkel” dolog. Csakhogy a kormány segítsége, a mi adónk segítsége erre a helyzetre előírta, hogy olyan helyeknek jár a bértámogatás, amik 15-50%-os visszaesést éltek meg a járvány miatt. 50%-nál nagyobb visszaesés felett nem segítenek, nem szállnak be az alkalmazottak bérébe, hogy ottmaradjanak, aki nem képes a korábbi bevétel felét előteremteni, az heroikusan ugyan megpróbálhatja ott tartani az embereket, de saját zsebből ez nem nagyon tartható sokáig. Miért nincs bevétel? Mert egy kulturális tér, ahol egyébként van vendéglátás, hogyan szállítana házhoz ételt? Persze, lehetne, és persze, van, aki igénybe is veszi a dolgot, szolidaritásból. De ki viszi házhoz a kiállítást, a koncertet? Anélkül mit ér egy rántotta, vagy egy tojásos nokedli? Nem enni járunk oda, és nem a szomszédból, hogy beugorjuk érte, ez nem megoldás. Voltak tartalékok, minimális tartalékok, amik mára elfogytak. Mondanom sem kell, ezek a helyek nem épp a maximális profitra hajtanak, inkább hasonlítanak a nonprofit helyekhez, mecenatúrákhoz: ha minden számla ki van fizetve, mindenki megkapta a pénzét, és a tulajdonosnak is maradt miből boltba menni, akkor az már jó. Most lehet azt mondani, hogy “ez egy kegyetlen világ, tessék beállni a sorba”, meg “úgy kell nekik”, de a helyzet az, hogy sem a Nyitott Műhely, sem a Jedermann nem lenne ilyen, ha a profit elsődleges lenne. Nem is léteznének. Nem csak azért, mert nagyobb profit esetén nem kapnánk olcsón steak-et a jazz-műsor mellé, vagy mert nem bírnánk ki egy magasabb belépődíjat az önkéntes adományok helyett, hanem mert minden megváltozna. Mélyen ott van a helyek genetikai kódjában az, hogy a közösség, ami a jelenlétével fenntartja, az család. És adnak pénzt, de nem azért, mert ez a gerince a kapcsolatnak. Ahogy a családtagunknak is adunk, úgy adunk ide is, és ezért cserébe egy családi vacsorán, családi beszélgetésen, családi koncerten ülünk, és így viszonyulunk mindenki másra is a helyszínen. Úgy adjuk a pénzt, mint ahogy a családi rendezvény előtt összedobjuk a rendezvény árát: igazából jólesik. Ez egy nyitott család, bárki bármikor csatlakozhat. És most az egyik családtag bajba került, és a családnak kell kihúzni a bajból, különben nincs több családi rendezvény. A Jedermannban most örökbe lehet fogadni helyeket, és terveznek valami webshop-szerűséget is. A Nyitott Műhely is a törzsvendégek segítségére számít, hogy kifizesse a számlákat. Ez most a teszt: elég erős-e ez a közösség ahhoz, hogy tényleg családnak lehessen nevezni? Vagy csak a jókedv, szórakozás, kulturális rendezvények iránti érdeklődés tartotta össze? Vagy valami mélyebb, emberek közötti erő, ami nem hagyja az intézményt eltűnni? Ha ezek a helyek most megmenekülnek, az mindennél erősebbé teszi őket. Akkor megmutatják, hogy érdemes családi közösségeket létrehozni, mert az erősebb háló, mint a nagy profit. Megmutatja, hogy ha itt ezentúl jönnek-mennek a járványok, akkor csak erre lehet számítani: a családra. Ha pedig elbuknak, akkor a nagyobb tőke köré gyűlő helyek erősödnek, valamint mindenkor a kormány segélycsomagjának kialakításától függ, hogy egy hely élhet-e, vagy nem. Képzeljétek el, milyen fontos kérdés ez. Ez dönti el, hogy milyen lesz Budapest a jövőben, hogy luxussátrakba térünk majd be minden sarkon, amiket egy perc alatt össze lehet pakolni, és máshol felverni, vagy megerősödnek a hagyományra, gyökerekre épülő közösségi terek, amiket fenntartják azok, akik szeretik, hogy vannak.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!