2020. április 7. kedd, Herman napja
Hetedszer is Szlovák konyha
Révay András
2014.09.15 21:11
Hetedik alkalommal rendezték meg a budapesti Gerbeaud étteremben a „Szlovák hét” gasztronómiai bemutatót. A vendégszakács ezúttal a Magas Tátrából, Ótátrafüredről érkezett.

Nem lehet mindig a vendégeket kérdezgetni arról, hogy mit is óhajtanak, és azt majd megvalósítani. Mert amíg teljesülnek a kívánságaik, addigra ők már valami mást akarnak. Ezzel a találó megállapítással kezdte a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal Budapesti Képviseletének vezetője, Soňa Jelínková, a Szlovák konyha bemutatóját a budapesti Gerbeaud étteremben. Elébe kell menni a kívánságoknak, megmutatni, hogy mit is tudunk. Ez az oka annak, hogy már hetedszer rendezik meg ezt a bemutatót és mindig valami újat hoznak.

František Palko államtitkár bevezetőjében először arról szólt, hogy mindig nagy örömmel fogadják Szlovákiában a magyar turistákat. Évről-évre nagyon sokan ismerik meg a szlovák városokat, tájakat, erdőket, és aki ezt még nem tette meg, annak az elkövetkező őszi kiránduló, majd pedig a téli síszezon lehetőséget kínál a pótlásra. A szépen helyreállított várak kastélyok felkeresésére az őszi hónapok ideálisak. A síelésre pedig kitűnő lehetőséget nyújtanak a felújított síterepek. A százötven síközpontból százban hóágyúzás is van. Sok olyan gyógyfürdő is épült, ahol a szabadtéri, melegvizű medencéből csodálhatjuk a havas téli hegycsúcsokat. Ami pedig az ételeket illeti, azokról arrafelé azt mondják: jobb egyszer megkóstolni, mint háromszor beszélni róla!

A Gerbeaud étterem vezérigazgatója, Pintér Katalin szerint minden nemzetnek megvannak a saját „gasztro jegyei”, jellegzetes ételei, és ezeket ismeri a világ. Ezekre minden nemzet büszke lehet és megpróbálja belőlük mindig a legjobbat adni. A hagyományos nemzeti ételek a világ bármelyik táján érdekesek és azokra kíváncsiak az emberek, szeretik megkóstolni. Egy étel ugyanis azért válhat hagyományos „nemzetivé”, mert sokan eszik Helyi alapanyagokból készül és az évszázadok csiszolták a recepteket. A szlovák ételek is így váltak finomabbá, érdekesebbé, a vendégbarátság üzenetévé.

Már abban az időben is, amikor még az IBUSZ, az EXPRESS és a CEDOK hozta az utasokat, nagyon népszerű volt a magyarok körében Ótátrafüreden a Grand Hotel Bellevue – emlékezett vissza a szálloda jelenlegi igazgatója, Viktor Kosmák. Már felújították, ötszáz személyes konferenciaközpont lett és wellness részlege is épült. A négycsillagos szállodában a hagyományos edzőtermen kívül squash- és bowlingpálya is van. Jövőre, 2015. január 15-18. között itt rendezi meg a IV. Mondial Assistance Sí- és Snowboard Kupát közösen a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal, a Turisztikai Managerek Szövetsége és a Turizmus Party Klub.

Štefan Sesták, a szálloda konyhafőnöke is eljött Budapestre és a szlovák hétre jellegzetes szlovák ételeket készített. Úgy gondolta, szinte egy darabját hozhatta el magával a Magas Tátrának. Liptói túrós pirogot, őzgulyást, favágó módra készült, tehát savanyú káposztával töltött sertéshúst kínált és egy érdekes tapasztalatát is megosztotta a hallgatósággal. Véleménye szerint igen közel áll egymáshoz a magyar és a szlovák emberek ízlése. Szlovákiában a legnépszerűbb étel a juhtúrós galuska, a sztrapacska – és most tessék meglepődni – a magyarok is ezt a szalonnás, fokhagymás ételt kedvelik a legjobban, ha Szlovákiában járnak. Sokan, főleg a határ közeli településekről csak ezért ruccannak át, hogy egy jó sztrapacskát egyenek. A példa bármikor, könnyen követhető!

Kapcsolódó témák

Szokatlan esemény helyszíne lett Budapest egyik legismertebb borkereskedése, a Dohány utcai Veritas. Első pillanatban az ember talán azt gondolná, hogy zászlót váltottak és az alkoholellenesek táborához csatlakoztak, de elég körülnézni a helyiségben, hogy nyilvánvaló legyen: erről azért szó sincs! Van itt bor bőséggel, de most van valami más is.

A világhírű - három Michelin-csillagot szerzett - francia séf, Olivier Roellinger nevével fémjelzett szakácsversenyt 2010-ben hívták életre. A több francia szervezet közreműködésével létrejött verseny célja a fenntarthatóság népszerűsítése, a veszélyeztetett tengeri élőlények, kiváltképp a halak életterének megőrzése. Bár a versenyen korábban csak francia és spanyol fiatal szakácsok vettek részt, 2016-ban a szervezők ezt 30 ország részvételével európai szintre terjesztették ki. Érdekessége még, hogy csak 25 év alatti versenyzők indulhatnak.

Az első budapesti halfesztivált hat évvel ezelőtt rendezték meg, nem titkoltan azzal a céllal, hogy ráirányítsák a figyelmet a halfogyasztás hasznára, fontosságára. Az idén már a hatodik Halfesztivál megrendezésére kerül sor, ám – mint azt a rendezők elmondták – Magyarországon a halfogyasztás csak rendkívül lassan nő.

Ezzel a három szóval lehet összefoglalni a leglényegesebb sajátosságait a harmadik alkalommal megrendezett SIRHA-Budapest szakkiállításnak. Ezúttal tizenöt ország háromszáz kiállítója jött el, hogy bemutassa a vendéglátó- és az élelmiszeripar újdonságait, melléjük még szakácsok és cukrászok voltak a különleges versenyek szereplői.

A cukrászok 2007-ben indult kezdeményezése, a Magyarország tortája, most a szakácsok körében is követőkre talált. A Budapesti Gazdasági Egyetem impozáns Lotz-termében meghirdették a „Magyarország étele 2018” melegkonyhás szakácsversenyt és vele egy időben – már hetedik alkalommal – az OKÉS Közétkeztetési Szakácsversenyt is.

Blog ajánló
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!