Már nem az első eset, hogy magánygyűjtő a gyűjteményének gyönyörű darabjait közgyűjteménnyel együtt mutathatja be a múzeumban – emelte ki a megnyitás alkalmával dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka. A magyar kard nem csak egy fegyver. Szimbólum is. Jelkép-rendszerek szerves része, iparművészeti remek, szép ötvösmunka, és lehet még sporteszköz is. A kiállítás ezt az évszázadokon átívelő vonulatot mutatja be, szinte lépésről-lépésre. A megrendezésben – Bécstől Debrecenig – több intézmény és múzeum is a Hadtörténeti Intézet segítségére volt. A rendezők a felnőttek mellett gondoltak a gyerekekre is. Kézbe vehetnek, kipróbálhatnak kardokat és az egyenruha-másolatok segítségével rövid időre páncélos lovaggá, vagy akár huszárrá is válhatnak.
Hende Csaba honvédelmi miniszter a kiállítás megnyitásakor először Zrínyi Miklóst idézte: „Nem írom pennával, fekete téntával, de szablyám élivel, ellenség vérivel az én örök híremet.” Valóban, a magyar történelem hosszú és véres, mindig szükség volt katonáinkra, akik hivatásuknak, életük értelmének tartották, hogy kardjukkal szolgálják a hazát. A magyarság nem maradhatott volna meg e szolgálat nélkül. Máshol meg azt írja gróf Zrínyi Miklós, hogy „…a mi Szent István királyunknak koronája semmi a pallosa nélkül. Hiába azzal koronázza fejét, aki oldalára kardját nem övezi”. Évezredek óta törvény, hogy csak annak a nemzetnek lehet hazája, független országa, jogra épülő állama, amelynek tagjai – ha kell – hajlandóak, készek és képesek azt fegyverrel is megvédeni. Védelmezni otthonukat és szabadságukat, akár életük árán is.
A kard jelkép is, a katonai hivatás, azon belül a tiszti hivatás jelképe. Öt évvel ezelőtt, az augusztus 20-án hagyományosan megrendezett tisztavatás során újították fel azt a régi hagyományt, hogy a fiatal hadnagyok kirántják hüvelyéből szablyájukat, összecsendítik, azt kiáltva: „A hazáért mindhalálig!” Napjaink tisztjének is – őseihez méltón – tisztán kell őriznie kardját, mindig élesnek kell lennie, folt soha nem érheti sem pengéjét, sem a becsületét. A kard lehet új vagy régi, míves, remekbe szabott, díszes vagy egyszerű, fényes vagy éppen nagyon is kopott. Értékét soha sem az anyaga vagy külső megjelenése adja, hanem a tettek, amelyeket vele végrehajtottak. Ezen a kiállításon is megidézhetők kiváló emberek, akiknek tetteire mind a mai napig büszkén emlékezünk. Itt vannak kardjaik, melyekkel döntő pillanatokban az egész ország sorsát befolyásolták.
Láthatók itt ősrégi kardok, sok száz éve lezajlott csaták fegyverei, melyek győztes vagy vesztes ütközetekben elesett, elfeledett és elporladt vitézek kezében forogtak. De itt van az a kard is, amelyiket a Berlint megsarcoló gróf Hadik András viselte. A magyar hadtörténelem legnagyobb karriert befutó kisnemesi származású katonája 22 évesen lett huszárzászlós. A törökök elleni háború kezdetén, 1736-ban már kapitány, páratlan vitézsége és kiemelkedő vezetői tehetsége eredményeként húsz évvel később altábornagy. Előfordult, hogy háromszázötven huszárral egy egész ellenséges ezredet futamított meg. A leghíresebb huszárcsínyt 1757 októberében hajtotta végre. Háromezer ötszáz katonájával elfoglalta Berlint, mindössze 88 embert vesztett és hatalmas hadisarcot szedett. Érthető, ha 1760-ban ő lett a német birodalmi és császári sereg fővezére! Gondolkodására jellemző, hogy ő javasolta Magyarországon elsőként a jobbágyrendszer felszámolását!
Ha ilyen magas rangot nem is ért el, „a legvitézebb huszár” címet kivívta magának báró Simonyi József ezredes, akinek a kardja ugyancsak látható a kiállításon. Eredetileg csak Simon József volt a neve. Fiatalon megszökve otthonról, közhuszárnak állt és minden címét, rangját a csatamezőn szerezte, kitűnve személyes bátorságával. Előbb a török, majd 1792-től Napóleon csapatai ellen harcolt. Az alacsonyabb rendfokozatok után hadnagyi rangot 1792-ben kap, tiszttársai csak „ágyúgyűjtő”-nek nevezik, mert egyszakasznyi huszárral hol harminc ágyút zsákmányol, máskor félszázadnyi erővel két ezred ágyúit és lőporos szekereit szerezte meg. Amikor ötven katonával egy nap alatt több száz francia foglyot ejtett és több lovat zsákmányolt, mint egy huszárzászlóalj teljes lóállománya, a bárói címmel járó Mária Terézia-Rend lett a jutalma. Ezredessé 1813-ban nevezték ki. Regényes életéről könyvet is írtak.
Láthatók a kiállításon a Szabadságharc alatt használt fegyverek csakúgy, mint „a legnagyobb magyar”, Széchenyi István gróf díszkardja. Életét az iskolákban tanítják, de arról kevés szó esik, hogy tizenhét éves korában már ő is katona volt és a Napóleon elleni háborúkban szintén kitűnt bátorságával, olykor vakmerőségével. Ám megtekinthetők a sporteszközök is, azok a kardok, melyekkel annyi sok olimpián és világbajnokságon diadalmaskodtak versenyzőink. Ennek a kiállításnak tehát az a célja, hogy megismertesse a közönséget, leginkább pedig az ifjúságot az őseink által használt kardokkal és rajtuk keresztül azzal, amit úgy hívunk, hogy a magyar virtus. Az örökséggel, amit a következő generációnak nemcsak tovább kell ápolnia, de a maga helyén, ha eljön az ideje, tettekkel is követnie kell – fejezte be megnyitó beszédét a miniszter.
Helyet kapott a kiállításon az a kard is, melyet csatában ugyan már nem használnak, jelentősége mégis nagy. Az 1848-as Szabadságharc centenáriumán 1948-ban rendszeresített kard, melyet közkeletű nevén „Kossuth-kard”-nak neveznek. Nem véletlen hogy róla nevezték el a kardot, hiszen szellemiséges napjainkig hat. Népszerűsége életében is megkérdőjelezhetetlen volt, halálát követően pedig sorban avatták az őt ábrázoló köztéri szobrokat. Emlékének tiszteletét jelzi, hogy az évente megrendezett Honvédségi Művésztelep alkotói Kossuth halotti maszkjáról készített másolatot adományoztak a Honvédelmi Minisztériumnak. Átadására szintén a kiállítás megnyitásakor került sor.
Nyáron sincs hangos diszkó, jól lehet pihenni, menekülni a város zajából a természet csodáihoz. Egy helyszín, mely olyan értékekkel bír, mint a közeli Kis-Balaton, a gyógyvíz, a Kápolnapusztai Bivalyrezervátum, a nyugodt, virágos kisvárosi idill, a galamboki horgásztó, vagy a garabonci Garabonciás Farm. Ezt mindet, egyetlen szóval is ki lehet fejezni: Zalakaros.
A Koreai Köztársaságban az utolsó évtizedekben lezajló fejlődés a művészetben is jól nyomon követhető. Ez látható azon a tizenkét koreai kortárs képzőművész alkotásait felvonultató tárlaton is, a mi március 12-ig ingyenesen megtekinthető a budapesti Koreai Kulturális Központban.
Ez a látszólag feloldhatatlan ellentmondás egy készülő szenzációt takar. A Magyar Állami Operaház valódi sztárparádéval viszi színre Lee Hall és Elton John, „Billy Elliot – a Musical” című világhírű darabját az Erkel Színházban, július 29-én.
A tizennyolcadik esztendejébe lépett Valentin-napi Páros Teniszkupa a rendszerében és – részben – a versenyzők személyében is megújult. Szellemében nem. Továbbra is teljesíti régi célját, hogy közel hozzon egymáshoz embereket.
A XIII. kerületben élő fiatal festőművész-tanár, Esse Bánki Ákos, a RaM Colosseum fennállása óta már másodszor állít ki az épület aulájában. Nagy erejű, expresszív munkáinak az első alkalommal is sikere volt, most az elmúlt három évben született művekből látható válogatás.
