- elérhetőségeink telefon: +36 20 539 6061
e-mail: utazonet@utazonet.hu
A gyógyfürdő területén feltörő csodahatású forrásokról már a XV. századból is találunk feljegyzéseket.
Dandár utcai népfürdő vázlatos tervét K. Császár Ferenc készítette. A fürdőt 1930-ban adták át, majd 1936-ban átalakították.
Sümegen, a több mint hét évszázada épült Sümegi Vár lábainál fekszik a Hotel Kapitány Wellness és Konferencia.
Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében a Budapest Brand nZrt. és a Magyar Cukrász Ipartestület idén egy különleges tortapályázatot hirdet Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára. Célja egy olyan ünnepi tortával tisztelegni Budapest születésnapja előtt, ami alapanyagaiban a múltat, megjelenésében a jelent képviseli.
Már 45 éve, hogy a Szent Korona újra és végérvényesen hazatért. A Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete azóta minden ötödik évben megünnepli ezt az eseményt. Idén január 6-án tartottak ünnepi megemlékezést Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban, melyen részt vett David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete is.
Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és dolgozott.
Az édességek kedvelő jól ismerik, és évek óta figyelik is – az Év Fagylaltja és a Magyarország Tortája versenyeket, keresik, vásárolják a díjnyertes tortákat, fagylaltokat. Más a helyzet a bejglivel! Korábban eddig még csak kétszer volt versenye, a harmadikra idén került sor, ötven cukrász nevezett be rá. Az eredményhirdetésnek az eddigiekben már jól bevált, pestszentlőrinci, híres Zila kávéház és cukrászda adott otthont.
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete az idén a 25. alkalommal hirdette meg a nagy népszerűségnek örvendő Év Fagylaltja versenyt. A negyedszázados születésnap szép évforduló, hát még akkor, ha ebben az egész ország érintett. Céljuk volt – mint korábban mindig - a hagyományos, jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, hogy a magyar cukrászat egyre jobb fagylaltokat kínáljon vendégei számára. A díjnyertes fagylaltokat ugyanis az egész ország területén kóstolhatjuk majd!
Amint arról korábban már beszámoltunk (https://www.utazonet.hu/protokolldesszert-c1003.html) az ötlet még tavaly nyáron fogalmazódott meg, és idén áprilisban jelentették be, hogy a Magyar Cukrász Ipartestület, a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezete, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány, valamint a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum egyszeri, különleges, gasztrodiplomáciai desszertpályázatot hirdet. A verseny eldőlt, az eredmény kihirdetésére július 7-én került sor a Stefánia Palotában.
Április 20-án kezdődik a főváros legnagyobb összművészeti fesztiválja, mely minden műfajban és minden korosztály számára tartogat valami izgalmas, váratlan és színes programot. Május 2-ig 50 eseményen töltődhetünk fel kultúrával a kiváló hazai és külföldi művészek előadásain. A Budapesti Tavaszi Fesztivál fő attrakciója az idén 150. születésnapját ünneplő Budapest. A Katona József Színházban tartott beharangozó sajtótájékoztatón a szervezők ízelítőt adtak az idei programkínálatból.
Magyarország legnagyobb fotográfiai eseménye, a Budapest FotóFesztivál egy különleges kiállítással nyitotta meg 7. alkalommal sorra kerülő rendezvénysorozatát, 2023. március 31-én a Műcsarnokban. A kortárs cseh fotográfia rebellis alakja, Jan Saudek barokkosan fülledt, kézzel színezett, érzéki aktjait és látványgazdag jeleneteit bemutató életmű-válogatás a fesztivál és a Műcsarnok együttműködésében valósul meg. A BPF 2023-as nyitókiállítása: „Jan Saudek Provokatív világa” április 1. és május 29. között látható.
A „Frissen” kiállítás sorozat hatodszor mutat be művészeket az egy tér - egy kurátor rendszerben, a szinte ideális műteremként megformál műcsarnoki termekben. A hat szobrász műveit tartalmazó – június 25-ig látogatható kiállítás az idén „A Súlypontok, a megjelenítés határai a kortárs szobrászatban címet kapta. Egyértelmű, hiteles képet kíván adni az alkotókat foglalkoztató, aktuális problémákról.
Marokkó fővárosában, Rabatban rendezték meg 2022. november 28. és december 3. között az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága tizenhetedik ülésszakát. Az itt meghozott döntés nyomán első alkalommal került egy lófajta és annak tenyésztési hagyományai az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.
Az idehaza mellőzött, külföldön világhírűvé vált magyar tudósok – sajnos eddig sem rövid – névsora 2020-ban újabb taggal bővült. Az Amerikai Egyesült Államokban 1985 óta élő kutatóbiológus szinte egyik percről a másikra került a figyelem középpontjába, vált híressé. A Kínában 2019-ben tapasztalt első megbetegedések után kitört járványt a WHO már 2020. március 11-én világjárvánnyá nyilvánította. Megfékezése eleinte reménytelennek tűnt, mígnem a nagy lendülettel folyó kutatások során felbukkant egy magyar név: dr. Karikó Katalin. Az ő szabadalma alapján készült el 2020-ban, a világon elsőként, a klinikailag is bizonyítottan hatásos oltóanyag a SARS-CoV-2 koronavírus-fertőzés ellen!
Valójában ez az elnevezés nem is egészen pontos. A kor nagyjából igen, de hogy sportág? Akkor még biztosan nem volt az. Sokkal fontosabb volt. Ma úgy hívjuk muaythai, de ezt hallván hányan tudják – úgy nagyjából – mit is takar ez a szó? Nem is igen volna értelme erről fejtegetésekbe bocsátkozni, ha a napjainkra sporttá vált egykori harcművészet magyar képviselői a közelmúltban nem értek volna el figyelmet érdemlő sikert.
A járvány miatt sajnos tavaly elmaradt 23. Zsidó Kulturális Fesztivált az idén bepótolják. Az augusztus 22. és 30. között mindjárt öt helyszínen futó nagyszabású eseménysorozat szerves részét képezi Budapest művészeti és kulturális életének. Jelmondata: az „Éljük át újra!”, magában hordozza annak kívánságát, hogy újra megélhessük az együvé tartozás örömét a zenében, irodalomban és a társművészetekben. A fesztivál feladata, hogy felmutassa a magyar és zsidó kultúra legszebb kincseit, azokat az örökbecsű művészi alkotásokat, melyek meghatározzák Magyarország és a Kárpát-medence kulturális arculatát – hangzott el a programsorozatot bemutató sajtótájékoztatón a felújított Rumbach utcai zsinagógában.
Rendhagyó módon, a Liszt Ferenc Repülőtér SkyCourt Konferencia Központjában tartották a XIII. Budapesti Cirkuszfesztivál tájékoztatatóját – és a szervezőknek erre jó oka volt. A rendezvényt a Fesztiválon majd fellépő, fiatal kínai cirkuszművészek érkezéséhez igazították.
Néhány évi kényszerű szünet után ismét megrendezik az ország legnagyobb pörköltfőző fesztiválját szeptember 21-23. között Budapesten, a Népligetben. A rendezvény érdekessége, hogy 22-én, szombaton csatlakozik hozzá a Millenárison a Rockfesztivál is.
Már ötvenéves múltra tekint vissza a Békéscsabán dolgozó Árpád Pálinkaház és tevékenységük alapját a címben foglalt három szó jellemzi legjobban. Talán ennek köszönhető, hogy az elmúlt fél évszázadban sikerekben sem szűkölködnek. Termékeik legjavából a közelmúltban Budapesten, a Veritas Borkereskedés Dohány utcai boltjában tartottak bemutatót.
A Magyar Nemzeti Galéria egyik legnépszerűbb programsorozata, a Borszerda, idén is várja a képzőművészet és a bor iránt érdeklődő látogatókat. A rendezvény ismét színes programot kínál júliusban: szerda esténként 18 órától különleges kiállítások, érdekes tárlatvezetések és előadások, zenei műsor és borkóstoló várja a művészet rajongóit. Ilyenkor a Galéria este fél tízig tart nyitva, a teraszáról, bort kortyolgatva, a pesti oldal panorámájában is gyönyörködhetünk.
Két ínséges esztendő után végre újra korlátozások nélkül vehették birtokba a borkedvelők a Liget számukra legkedvesebb csücskét: a Rosalia Fesztivál helyszínét, a Vajdahunyad vár melletti árnyas réten. Ötvennél is több borászat vonultatta fel kínálatát, hogy hányat, azt számlálgatni már nem volt érdemes – nagyon sokat! Az óriási rosé választék mellett idén kiemelt szerepet kaptak a pezsgők, a habzó és gyöngyöző borok, természetesen hozzájuk illő gasztronómiai élvezetek társaságában. Egy biztos: június 10. és 12. között olyan borokat ajánl a Rosalia, amelyek fokozott figyelmet érdemelnek, hiszen a nyár legjobb kísérői lehetnek.
Ha volna közvetlen repülőjárat, a tiszta repülési idő Budapest és São Paulo között 12 óra 49 perc lenne. Sajnos ilyen nincs. Aki mégis szeretne eljutni az egész déli félgömb és az amerikai kontinens legnépesebb városába, annak most egy új lehetőséget kínál Brazília egyik legfiatalabb légitársasága, a 2008. május 5-én alapított Azul. Önmagában a fiatalság még nem lenne érdem, de arra már érdemes felfigyelni, hogy 2022-ben ők lettek a világ legpontosabb légitársasága! Járataik 88,93 százaléka érkezett pontosan.
Az UTAZÁS Kiállítás szakmai napján, de nem a kőbányai Hungexpo területén, hanem Budán, a Francia Intézetben tartott bemutatót meghívott szakmai közönség számára Franciaország három, Magyarországon még kevéssé ismert területe. Fontevraud, La Ciotat és Roissy érdekességeivel lehetett itt megismerkedni. Elöljáróban annyit máris elárulhatunk róluk, hogy nem bánja meg, aki bármelyiket is felveszi az úti tervei közé!
Az Arab-félsziget délkeleti részén található Egyesült Arab Emirátusok, hét emírségből álló szövetségi állam. Közülük méreteit és lakóinak számát tekintve a negyedik helyen áll Ras Al Khaimah, mely az utóbbi években mind gyakrabban hívja fel magára a figyelmet különleges turisztikai attrakcióival. A legutóbbi, a 2022. évi szilveszterkor sem volt ez másként.