2024. május 26. vasárnap, Fülöp és Evelin napja
Kincsek a szekrényben
Révay András
2016.03.04 22:09
Felbecsülhetetlen értékű régi fotográfiák kerültek elő – szinte véletlenül a Képzőművészeti Egyetem szekrényeiből. A Művészeti Gyűjtemény rendezésekor megtalált XIX. századi felvételek egy részét most kiállításon lehet megtekinteni az Egyetem Andrássy úti épületében.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem gyűjteményeinek szisztematikus feldolgozása több, mint két évtizede folyik, párhuzamosan az intézménytörténeti kutatásokkal. Az egyetem elődje 1871-ben alakult meg, jelenlegi helyére, az Andrássy út 69-71-be 1877-ben költözött. A fényképezést csak ekkoriban fedezték fel, a műtárgyakról inkább metszeteket készítettek. A Magyar Képzőművészeti Mintarajz Tanoda és Rajztanár Képezde képzőművészeti alapképzést végzett. Első igazgatója, Keleti Gusztáv körülnézett Európában – hogyan csinálják ezt mások? Ezt látta, hogy minden létező dolgot a hallgatók keze ügyébe kell adni, ami a rajztanítást elősegíti. A hallgatóknak heti harminc rajzórájuk volt. Első évben sík minták, második évben domború minták után, harmadik évben már térben álló testek után kellett rajzolniuk. A szükséges minták viszont hiányoztak.

A kezdeti időkben az iskola maga kezdett gyűjteményt felállítani – emlékezett vissza kutatásainak tapasztalataira  Majkó Katalin, az Egyetem Könyvtár, Levéltár és Művészeti Gyűjteményének volt főigazgatója. Jelentős grafikai anyag gyűlt össze az évek során és ezek közé fotográfiák is kerültek. Ez a sokszorosítási ág ekkoriban kezdett fejlődni. A mintalapokat a könyvtárban helyezték el tároló szekrényekben. Az iskola tanárai, ha külföldre mentek, mindig hoztak ajándékba ilyen lapokat a gyűjtemény számára. Az I. Világháború után a rajztanítás korábbi módszere kiment a divatból. A hallgatókat a szabadba küldték festeni, rajzolni. Addigra viszont már százezernél is több mintalap sorakozott a gyűjteményben és – nagy szerencsénkre – az egészet ott is felejtették a szekrényekben!

 Az 1990-es években, egy leltározásnál döbbenten fedezték fel a szekrények tartalmát. A rendszerezés során kiderült: páratlan kincsek lapulnak ott, évtizedek óta háborítatlanul. Senki nem tudott róluk. Különféle pályázatokból pénzeket szedtek össze és elkezdték feldolgozni ezeket a műtárgyakat. Azt találták, hogy mintegy 10 – 12 ezer, XIX. századi fotográfia is van köztük! Magyarországon egyáltalán nem, de külföldön sem nagyon akadt ilyen – rendszerezett - gyűjtemény. Könyvek, tanulmányok, segédanyagok sem léteztek hozzá. Körülbelül egy évvel ezelőtt jött az ötlet, hogy ebből a felbecsülhetetlen értékű lelet-együttesből kiállítást lehetne csinálni. A válogatás komoly tudományos eredményekkel is járt.

Az így létrejött kiállítás kurátora dr. Peternák Miklós egyetemi tanár, az Intermédia Tanszék vezetője lett, a munkában az egyetem Doktori Iskolájának hallgatói is részt vettek. A válogatásnál arra törekedtünk – hangsúlyozta a professzor, hogy a gyűjtemény teljes anyagáról, jellemzőiről képet adjunk, leginkább korábban be nem mutatott fotográfiák segítségével. A kiállítás három nagyobb egységből áll. Az első, a „Tanulmányok természet után” című részben a szerzők gyakran felirattal is felhívják a figyelmet az újdonságra, arra, hogy nem rajzot vagy nyomatot látunk, hanem közvetlenül „a természet után” levett képet, szinte magát a valóságot. A természet után kifejezés magára a fényképre, a készítési helyzetre vonatkozott, legyen a téma város, táj, virág, aktmodell: lényege a közös, közvetlen ottlét és annak optikai rögzítése a fotográfián. A másik jelentés viszont már nem ezzel a didaktikai szándékkal kapcsolatos, hanem azzal, hogy az alkotók — gyakran maguk is képzőművészek — úgy gondolták, a fénykép hasznos helyettesítője lehet a természet közvetlen megfigyelésének, mely a reneszánsz óta a művész csodafegyvere, függetlenül attól, hogy különböző korokban mit is érthettek „természet” alatt.

 A XIX. század különösen tobzódik e természet-mágia racionalizálási technikáinak értelmezéseiben, sőt feltalálásában. Ne csupán a realizmus és naturalizmus művészetközeli fogalmaira gondoljunk itt, de Darwinra és Edisonra is. Az új kép nyilvánvaló hiányosságai mellett — nem színes, nem mozog, egyetlen nézőpontot mutat — komoly előnye az optikai pontosság és a korábban soha nem tapasztalt részletgazdagság. Alkalmasint a mozdulatlanság is előny: a figyelem és a vizsgálódás hosszantartó lehet, a jelenség maga nem korlátozza a nézésre szánt időt. Egy fotográfia után rajzolni, mintázni vagy festeni mindenesetre majdnem természet után történik, hiszen a fénykép „a természet után” készült.

A második csoport, a „Világfalu”, ahol a Global Village kifejezés Marshall McLuhan nyomán vált divatossá, de a globalizáció optikai érzetét a XIX. század utazó fényképészei tették hozzáférhetővé a világ legkülönbözőbb tájain készített és nemzetközileg terjesztett képeikkel. Bonfils, Fiorillo, Sommer, Eckert, Krieger, Naya, Wlha fotográfiái európai és Európán kívüli helyszíneket és embereket mutatnak a XIX. század második feléből. A csúcspontot valószínűleg az Underwood and Underwood cég ipari mennyiségű sztereokép sorozatai jelentik, ahol már koncepcióvá vált a legkülönbözőbb helyszínek, emberek, foglalkozások, nevezetességek fotografikus rögzítése és kiadása egy-egy sorozat formájában.

A harmadik csoport az „Új művek — kortárs reflexiók” címet viseli, mert ebbe már közel egy éve, a kiállítás koncepciójának készítése idején bevonták a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatóit. A hallgatók tájékoztatást kaptak és hozzáférést a teljes gyűjteményi anyaghoz, hogy érdeklődésüknek és saját szempontjaiknak megfelelően dolgozzanak fel bármely általuk választott részletet, műcsoportot, formai megkötések nélkül. Ezek a művészeti kutatások minden esetben új, egyedi, nem várt eredményre vezettek, ami hatással van a program egészére. Végül nyolc új munkát választottak ki, melyek a kiállítótermek különböző pontjain, az inspirációul szolgáló vagy épp feldolgozott fénykép(ek) közelében találhatók.

A kiállítás március 15-ig, a hét minden napján 10 és 18 óra között látogatható.

Kapcsolódó témák

A cím talán némi fejtörésre ad okot, világosabb lesz, ha az azték név helyett a nálunk jobban ismertet használjuk. Ő Tollaskígyó, az azték mitológiában a tudás és a tanulás istene, aki most néhány hétre Budapestre költözött.

Arról, hogy a II. Világháború során rengeteg műkincs tűnt el a hazai múzeumokból – már nagyon sokat hallottunk. De, hogy ugyanez lejátszódott harminc évvel korábban is – nos, arról mindeddig semmit! Egy új kutatás most erre kíván fényt deríteni.

Különleges könyv bemutatója és egy kiállítás megnyitása zajlott egy időben Budapesten a Józsa Judit Galériában. A falakon, kódexlapokon látható a Belváros-Lipótváros krónikája és a különálló lapok együtt, könyv formában, kézbe vehetővé váltak.

Ez volt a kezdet, az első lépés a világsikerhez vezető úton – mondta el Rajk László azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentették: Oscar-díj jelölést kapott a Saul fia című magyar film.

A sztárvendég, Plácido Domingo iránti óriási érdeklődésre való tekintettel estéllyé alakítja február 6-i rendezvényét a Magyar Állami Operaház. Estélyt adnak, és ezzel esélyt, hogy a világhírű spanyol énekes fellépését 1236 vendég láthassa színháztermi kényelemben.