Az édességeket kedvelők bizonyára örültek annak, amikor tavaly első alkalommal hirdettek meg egy korábban még nem létezett versenyt. „Az Év Pálinkás Bonbonja” verseny nagy sikernek bizonyult, ezért a szervezők, a Gyulai Pálinkafesztivál és a Magyar Cukrász Ipartestület vezetői úgy döntöttek – idén is meghirdetik. A nevezéseket 2024. február 1. és április 12. között fogadják.
A címben szereplő tanácsot Kiss Zoltán cukrászmester adta a résztvevőknek az Év Bejglije verseny eredményének kihirdetésekor – nem véletlenül. Feltételezzük, az otthoni bejglisütésre vállalkozók is tudják ezt, de azért nem árt ismételni. A versenyt a Magyar Cukrász Ipartestület a negyedik alkalommal hirdette meg és az idén már ötvennél is több alkotás versengett a díjakért és a kitüntető címekért.
A Magyar Cukrász Ipartestület tizenhetedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt, az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A versenyt hatalmas érdeklődés kíséri, részben – ami érthető – a cukrász szakma képviselői részéről, de bebizonyosodott, hogy a közönség, a fogyasztók is évről évre egyre többen és egyre nagyobb kíváncsisággal várják az ünnepi tortát.
Az édességek kedvelő jól ismerik, és évek óta figyelik is – az Év Fagylaltja és a Magyarország Tortája versenyeket, keresik, vásárolják a díjnyertes tortákat, fagylaltokat. Más a helyzet a bejglivel! Korábban eddig még csak kétszer volt versenye, a harmadikra idén került sor, ötven cukrász nevezett be rá. Az eredményhirdetésnek az eddigiekben már jól bevált, pestszentlőrinci, híres Zila kávéház és cukrászda adott otthont.
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete az idén a 25. alkalommal hirdette meg a nagy népszerűségnek örvendő Év Fagylaltja versenyt. A negyedszázados születésnap szép évforduló, hát még akkor, ha ebben az egész ország érintett. Céljuk volt – mint korábban mindig - a hagyományos, jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, hogy a magyar cukrászat egyre jobb fagylaltokat kínáljon vendégei számára. A díjnyertes fagylaltokat ugyanis az egész ország területén kóstolhatjuk majd!