A rendezvény történelmi háttere:
Gyula fénykorát a Hunyadiak korában élte. Mátyás király tette meg városunkat Békés megye székhelyévé, az uradalmat pedig fiának, Corvin Jánosnak adományozta. A Hunyadi család tagjai több fényes győzelmet arattak a török hadak felett. Gyula a XVI. század közepére a török hódítás kiterjedése miatt a magyar végvári rendszer három legjelentősebb végvárának egyikévé vált, s ezzel a török–magyar harcok állandó színterévé lett. Gyula nem csak jelképesen tekinthető Európa védőoszlopának, mert falai között szinte egész Közép-Európa fiai képviseltették magukat. Egyetlen magyar végvár sem volt képes feltartóztatni a török sereget ilyen hosszú ideig, mint Gyula. A vár elestét követően 129 évig török közigazgatási egység központjaként működött.
2015. július 24. péntek
13:00 óra
Gyula katonai jelentősége a történelem évszázadaiban – Történész konferencia
Gyula szerepe a török-kori végvárrendszerben
Dr. Kelenik József alezredes, kiemelt főtiszt, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos munkatárs
A török-kori Gyula
Dr. Sudár Balázs, Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészet Tudományi Karának Kutatóközpontja Történettudományi Intézete történész - turkológus
Gyula az 1848-49-es szabadságharcban
Dr. Csikány Tamás ezredes, Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető egyetemi tanár
Gyulai katonák az első világháború hadszínterein
Dr. Pollmann Ferenc, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tudományos kutató
Dél-alföldi hadműveletek 1944-45-ben
Dr. Horváth Csaba ezredes, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokhelyettes
Helyszín: Gyulai vár - lovagterem
A konferencián való részvétel regisztrációhoz kötött.
Jelentkezni lehet a nemcsab@mailbox.hu e-mail címen, 2015. július 20-ig.
18:00 óra
Várak a várban – Gyula, Nagyvárad és Diósgyőr várai című fotókiállítás megnyitója.
Diáktalálkozók a Hungarikumok és gótikus várak jegyében - HUNG-2014 C pályázat keretében.
Fotográfusok: Bagyinszki Zoltán (Gyula) Pap Csaba (Nagyvárad),Cséfalvay Gyula,
Szűcs Árpád, Barna Laczy (Miskolc)
A fotókiállítást megnyitja: dr. Csikány Tamás hadtörténész
Helyszín: Gyulai Vár
18:00 óra Betekintés a keresztény seregek táborának életébe.
Betekintés a török seregek táborának életébe.
19:00 óra Csapatok felsorakozása
19:30 óra A Gyulai Végvári Napok megnyitója
20:00 óra Fáklyás felvonulás a történelmi városrészben
(Hagyományőrök díszsortüze a Harruckern téren és a Dürer oszlopnál)
21:00 óra Tisztelgés a végvári hősök előtt puskalövéssel a bástyáról.
2015. július 25. szombat
10:00-18:00 óra Élet a keresztény seregek táborában
10:00-11:00 óra Betekintés a keresztény seregek táborának életébe
10:00-18:00 óra Kézműves Porta – kézműves mesterségek kipróbálása (kovács, fazekas, fafaragó) Helyszín: keresztény tábor
10:00-14:00 óra Élet a török táborban
Török sátor és főúri élet bemutatása, török viseletek felpróbálási lehetősége.
Megtekinthető a közel-keleti szépírás.
10:00 óra Ibrahim baba, a furfangos dervis – vásári komédia
11:00 óra Az Ezeregyéjszaka meséi – Hakawati – keleti mesemondó mesél gyerekeknek.
Apródiskola(íjászat, ágyuúgolyó hajítás, kelevézhajítás, kardkitartás időre, ágyúgolyó gurítás)
Ügyességi tevebemutató
12:00 óra A két kapitány – Egri Vitézlő Oskola előadása, Tevegelés
13:00 óra Putalövészet a Kerecsényi László Íjászegyesülettel és az Egri Vitézlő Oskolával
A háremek világa – a Várőrség Alapítvány előadása
14:00-16:00 óra Élet a keresztény táborban
14:00.16:00 óra „Mesterke” – bőrös-szövő-nemezelő, figurakészítő műhely gyermekeknek
14:00-14:50 óra Tüzérségi bemutatók: ágyúk, seregbontó
15:00 óra Mesés énekmondás Farkas Gábor lábozásával
16:00-17:00 óra Ágyús-(Falkonetta), puskás hajdúk kiképzése.
17:00-17:30 óra „Az ágyú oltalma” történelmi játék – „Bocskai Angyalai” – hajdúcsapat
19:00-20:00 óra Csatajelenet a mezőn, keresztények kitörése a várból
Helyszín: színpad előtti terület
20:00 óra Tábori mulatság a Szelindek Zenekarral Helyszín: török tábor
21:30 óra Vörös István(Prognózis)zenekaros koncert Helyszín: színpad
23:00 óra Tábori mulatság – török este
Hakawati - keleti mesemondó erotikus történetei felnőtteknek
Szelindek Zenekar koncertje
Körfezin Efeleri műsora
Serbet, kávé, tea, rózsa és narancsvíz alapú italok kínálása. Vízipipa.
Török viseletek felpróbálási lehetősége.
Helyszín: török tábor
10:00 óra Minaretek árnyékában – Gyula török kora. helyszín: Gyulai vár
Dr. Németh Csaba történész előadása
15:00 óra Fosztogató törökök portyája Tata Várának Seymenjeivel a Várfürdőben.
17:30 órától
Aquae Vitae - Kocsmatúra jelmezes idegenvezetéssel
Szombaton 17:30 órakor kezdetét veszi az Aquae Vitae elnevezésű kocsmatúra, ahol a különböző korok legnemesebb italait lehet megkóstolni, melyek manapság is közkedveltnek számítanak. Emellett a vendégek megismerkedhetnek az állomáshelyek között a város történetével is. Este pedig záróállomásunkon betérünk a Rondellához, ahol a Végvári Esték forgataga teszi teljessé élményeinket.
Indulás a Bodoky Kávéműhelytől (Városház utca 1.).
Részvételi díj: 1.200.- Ft/fő, amely nem tartalmazza az italfogyasztás költségeit!
2015. július 26. vasárnap
9:00 óra Hírverés Tata Várának Seymenjeivel
15:00 óra Hajdúportya puskaropogással
A program a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogatható
10:00-14:00 óra Élet a török táborban
10:00-11:00 óra Tevegelés
10:30 óra Devsirme adószedés és rabszolga vásár Tata Várának Seymenjeivel. Ibrahim Baba, a furfangos dervis vásári komédia
Az Ezeregyéjszaka meséi – Hakawati – keleti mesemondó mesél gyerekeknek
11:00 óra „Fegyvert, s vitézt éneklek…” – Egri Históriások viselet-és fegyverbemutatója.
12:00 óra Apródiskola(íjászat, ágyúgolyó hajítás, kelevézhajítás, kardkitartás időre, ágyúgolyó gurítás)
Török viselet a hódoltság korában – a Várőrség Alapítvány előadása
Török sátor és főúri élet bemutatása, viseletek felpróbálási lehetősége.
13:00 óra Hétpróba verseny gyerekeknek
Seymen újonckiképzés bemutatása
14:00-14:30 óra Török seregek szemléje Helyszín: színpad előtti terület
10:00–16:00 óra Élet a keresztény táborban
10:00-12:00 óra Betekintés a keresztény seregek táborának életébe.
10:00-16:00 óra Kézműves Porta – kézműves mesterségek kipróbálása (kovács, fazekas, faesztergályos)
9:00–11:00 óra „Mesterke” - bőrös-szövő-nemezelő, figurakészítő műhely gyermekeknek
15:00-15:30 óra Keresztény seregek szemléje a vár megszállása
Helyszín: színpad előtti terület
16:00-17:00 óra A gyulai vár elfoglalása Helyszín: színpad előtti terület
21:00 óra MAGNA CUM LAUDE koncert
Helyszín: színpad
kb. 22:30 óra Tűzijáték
A rendezvény idején naponta 5 alkalommal müezzin hívja imára az igazhitűeket. Bektasi dervis vezeti le a muszlim imát. Megtekinthető a közel-keleti szépírás.
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!
Forrás: http://www.programturizmus.hu/ajanlat-gyulai-vegvari-napok.html
Negyedik alkalommal rendezi meg az Őrzők Alapítvány és a Magyar Állami Operaház a Zongoraáriák estet, amelynek bevételét a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt daganatos és leukémiás gyerekek gyógyítási feltételeinek javítására fordítják. Idén – Liszt Ferenc október 22-i születésnapja előtt - október 19-én várják a közönséget az Operába.
A jó győzelmét a gonosz felett, az emberi szellem győzelmét ünnepelte közös rendezvényen Magyarország, Izrael és Olaszország a Giorgio Perlasca tiszteletére tartott emlékkoncerten, a budapesti Olasz Kultúrintézetben.
Picinyke falu hatalmas vendégszeretettel. A Balaton északi partján, a dombon megbúvó Paloznak augusztusban két napra színes forgataggá változik. Az utcák megtelnek borospoharakkal sétálgató emberekkel, a Tájház udvara élőzenés klubbá változik, a faluhatáron, a nagyszínpad előtt a fűben fesztiválozók piknikeznek és száll a jazz a levegőben.
A tavalyi koncert sikerén felbuzdulva ismét megrendezésre kerül Balatonfüreden a Zene Gyógyító Ereje elnevezésű nemzetközi zenei fesztivál, ahol a családok együtt élvezhetik a koncerteket, hiszen minden korosztály megtalálhatja majd azt a stílust, amelyet a magáénak érez. Idén többek között olyan előadók lépnek fel a kezdeményezés jegyében, mint a Kerekes Aladár Band, az Ausztráliából érkező Steve Dankó, Farkasházi Réka, Tommy Steel and the Gents, a Korál, Takács Nikolas vagy Tóth Gabi.
Versengő utcazenészekkel, izgalmas nemzetközi produkciókkal és kiváló hazai formációkkal várja Veszprém megújult belvárosa az OTP Bank Veszprémi Utcazene Fesztivál látogatóit július 22-25. között. A fesztivál kezdetével indul a szavazás is és a végén kiderül, ki lesz idén az ország legjobb utcazenésze.