2024. június 18. kedd, Arnold és Levente napja
Nagy élmény kis helyen
Révay András
2015.05.22 22:01
Szűknek bizonyult a DUAL ART Galéria a budapesti Királyi Pál utcában, amikor az ismert művész-házaspár „Egyensúly” című kiállítását nyitották meg. Olyannyira, hogy az ilyenkor elmaradhatatlan – szakértő, műértő által tartott – megnyitó beszédet is a galéria előtt az utcán mondták el.

 „Ami volt, az nem jön vissza többé soha. Az idő egyirányú utca.” Rakovszky Zsuzsa versét idézte beszéde elején Kecskés László, mert ebben vélte felfedezni az ihlető forrást, ami hármójukat; a költőt, valamint a művészeket, Nádas Alexandrát és Nagy Gábort összekapcsolja. Mindketten az életükben megtapasztalt élményeket, az emlékké sűrűsödött időt idézik. Alexandra – tősgyökeres budapestiként – zömében az épített világról mesél, míg Gábor – ugyancsak tősgyökeres budapestiként – a természet kínálta motívumokat használva fabulázik ugyanarról. Titokzatos, rejtélyes világ ez. Alexandra egészen fiatal kora óta szívesen csatangolt a bérházak világában és fényképezőgépével ma is megörökíti a körfolyosók titokteljességet. Gábor a természeti tájat kérdezgeti. Az alföldi, a csongrádi tájat. Az ártéri erdő, a szőlőhegy, a Tisza-gát, a nádfedeles, fehérfalú halászházak a beszélgető partnerei.

 A tiszai halászok eszközeit megismerve, így vált alkotásainak egyik motívumává a varsa köralakja. Munkáinak ihletői zömében ebből a körből kerülnek ki. A piacon „ezt vegye meg, mert ez a hátát a napnak támasztva vált ilyen gyönyörűvé…” kínálják neki a zöldséget és ő vevő erre a portékára. Az ilyen kínálásra, az ilyen természetességre. Ennek a világlátásnak a tisztelete sugárzik alkotásaiból. Nagy tisztelettel közelít a régi időket idéző eszközökhöz, melyek emberek és emberöltők sokaságának, tapasztalatának hordozói. Amelyekben érzékelhető az alkotói tudás, lelkület és verejték, melyek kiállták az idők próbáját. Az élmények – természetesen mindkettőjüknél – az idő előrehaladtával bővültek. Új motívumokat fedeztek fel és használtak alkotásaikban. A külföldi ösztöndíjak, egyéni és csoportos utazások is új élményekkel gazdagították őket. Házasságkötésük több mint egy évtizede óta a megélt impressziók közös tapasztalássá is váltak.

 Így emelte be Alexandra is képeibe a csongrádi motívumokat, csónakokat, úszóházakat. Ezen a kiállításon is mindketten kitűnő alkotásokat mutattak be. Bensőséges hangulatot teremtettek képeikkel, szobraikkal, miközben egyáltalán nem „beletörődő” idillről van itt szó. A meghittség a személyességből, a finom lírai megfogalmazásból ered. Mindketten fontosnak tartják az egyensúlyt, a történelem által kimunkált értéket, a jelen idő alakította jelentőségek között. Szempont náluk az arányosság, a motívumok ismétlődésének ritmusa. Talán ezektől is lett olyan izgalmasan emberi ez a kiállítás. Alexandra továbbra is egyszerű, konkrét formákat használ. Házainak, provencei, toszkán ihletésű templomainak szögletességét légies lebegtetéssel, a csónakforma ívességével, áttetsző felületekkel oldja.

 A szakrális és a világi motívumok több képen is békésen megférnek egymás mellett. Használatuk a képek többrétegűségét erősíti. Üzenik a nézőnek – és így nekünk is, hogy a templom árnyékában meghúzódó világi épületek is lehetnek szent helyek, ha azokat használóik cselekedeteikkel, életükkel azzá avatják. A szent és a profán együttes létéről hosszasan gondolkodhatunk a szinte már sorozatot alkotó Madonnás képek láttán. A Madonnaszerű, szelíd, átszellemült, fiatal női arc a hétköznapi környezetben szinte anakronisztikusan hat. Igaz, hogy töredékes és a szemét is eltakarja, de lehetetlen észre nem venni, hogy szépségével oldja környezete sötétségét, sivárságát. Óhatatlanul előjön a kérdés: A szépség lenne a megoldás a világ bajaira?

 Gábor az utóbbi évek utazásainak élményeibe is beavat bennünket. Montenegrói, nápolyi és csongrádi motívumokat rajzol, finom eleganciával, érzékenységgel, festőiséggel. Kalligrafikus kifejezéssel tárja elénk a monumentalitás és a bensőségesség feszültségét hordozó elegyét. Az időtlen korú sziklák, hegyek, szurdokok, szorosok, sok apró összetevőből állnak egybe, élő, eleven alakzatokká. A horizont kitágulásával a mindenségről, a végtelenről, az időről és térről kapunk gondolati ösztönzőket. Az ártéri erdő megfejthetetlen sokszínűsége, a varsamotívum, emlékeket idéző időutazásra késztet. A szobrokba sűrített gondolatok valójában a képek kiterjesztései háromdimenzióssá. Az egymáshoz illesztett, más-más nemű, más-más minőségű anyagok mutatják gondolataink, érzéseink és élményeink egymáshoz való viszonyát. A történelmi korok gondolatisága, egymásra épültsége, szerves kapcsolata olvasható ki a szobrokból. Finom megmunkáltságuk, paraszti egyszerűségük az anyag tiszteletét tükrözi. Ünnepélyességet sugallnak, szilárd tartásuk van.

A csónakformák jelzik: az egyensúlyozás veszélyes tevékenység. Nagyon keskeny a mezsgye az élet és halál, a jó és rossz, az érték és a gagyi, az elveink melletti bátor kiállás és a beletörődés, megalkuvás között. A döntést nem úszhatjuk meg. Egy versidézet ide is kívánkozik: „Ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége!” Az ellentmondás csak látszólagos, így viszonyulunk az időhöz - ellentmondásosan. Életünk egyik feszültségforrása ez. A jó művészet időhasználata viszont oldja ezt a feszültséget. Megmutatja, bizonyítja, hogy ami volt egyszer, annak valóban nincsen sohase vége. Érdemes nyitott szemmel – és főleg nyitott szívvel – nézni ezt a kiállítást, mely június 7-ig látogatható Budapesten az V. kerületi Királyi Pál utca 9-ben.

Kapcsolódó témák

Már szinte hazajárnak a szlovén képzőművészek a budapesti I. kerületbe, a Várnegyed Galériába. Ezért nem is volt meglepő, hogy a Szlovén Kultúra Napja alkalmából ismét ott nyílt gyűjteményes kiállításuk „A lélek tükre” címmel.

A cím talán némi fejtörésre ad okot, világosabb lesz, ha az azték név helyett a nálunk jobban ismertet használjuk. Ő Tollaskígyó, az azték mitológiában a tudás és a tanulás istene, aki most néhány hétre Budapestre költözött.

Arról, hogy a II. Világháború során rengeteg műkincs tűnt el a hazai múzeumokból – már nagyon sokat hallottunk. De, hogy ugyanez lejátszódott harminc évvel korábban is – nos, arról mindeddig semmit! Egy új kutatás most erre kíván fényt deríteni.

Különleges könyv bemutatója és egy kiállítás megnyitása zajlott egy időben Budapesten a Józsa Judit Galériában. A falakon, kódexlapokon látható a Belváros-Lipótváros krónikája és a különálló lapok együtt, könyv formában, kézbe vehetővé váltak.

Ez volt a kezdet, az első lépés a világsikerhez vezető úton – mondta el Rajk László azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentették: Oscar-díj jelölést kapott a Saul fia című magyar film.