Egy sokoldalú, több terülten is igen aktív művész, Bach Szilvia kiállítása nyílt meg a XIII. kerületi Újlipótvárosi Klub-Galériában, és lesz látható egészen március 1.-ig. A szervezők határozottan alábecsülték az érdeklődést, ekkora tömeget rég nem látott a Galéria. Talán számítottak rá, de mégsem hittek abban, hogy ilyen sokan érkeznek majd a megnyitóra. Sejteni azért mégis lehetett valamit. Bach Szilvia, bár eddig leginkább előadóművészi tevékenysége révén volt ismert, egy ideje a képzőművészet – azon belül is a festészet - felé fordult. Amikor Mexikóban járt, a látvány olyannyira magával ragadta, hogy az ott szerzett benyomásait képek tucatjain örökítette meg. Azokból tartalmaz egy válogatást a most megnyílt tárlat.
Meglepődött a látogatók nagy számán César Ocaranza, a Mexikói Nagykövetség misszióvezető-helyettese is. Náluk, otthon, nem megszokott - mondta, hogy egy galéria kiállítását a környéken élők ilyen sokan keressék fel. De meglepő számára az is – árulta el – hogy a művész milyen pontosan érzékelte és ábrázolta azt a rengeteg kontrasztot, ami Mexikóban valóban fellelhető. Kiválóan adja vissza a színeket, az őslakóság életének motívumait. Sok a fény a képeken. Ezek a művek olykor egyszerű, mindenki által érthető nyelven szólalnak meg, sokat közülük bárki szívesen elhelyezne otthon, a szobája falán. Ugyanakkor – mint minden igazi alkotónál – közöttük is találunk olyat, ami töprengésre késztet. Mint például a „Mexikó szíve” címet viselő, mely annyi értelmezési lehetőséget kínál, ahány nézője van.
Lebilincselőek, egyediek, magas színvonalúak ezek a képek – állapította meg róluk Ágh Gyula festőművész. Egy képnek az a feladata – mondta, hogy megállítson, elgondolkodtasson, elvarázsoljon. Vigyen el egy másik dimenzióba. Itt megtörténik ez a varázslat, és nem hogy elvisz magával, de nem is enged továbblépni egy-egy kép. Ott marasztal magánál, annyira beivódik azonnal a gondolatainkba. Mostanában sokan tévednek a képzőművészet területére, de kevesen lesznek igazi művészek. Még kevesebben vannak azok, akiknek saját hangja van, egyedi és azonnal felismerhető. Azok száma pedig még ennél is kevesebb, akik már több művészeti területen is bizonyították tehetségüket és maradandót alkottak. Bach Szilvia pont ilyen egyéniség. Humorfesztivált nyert, előadóművész, könyvei jelentek meg, Tolerancia-díjas. Most pedig itt ez az önálló kiállítás, nagyhatású képekkel, igazán egyedi alkotásokkal. Érdemes rászánni az időt – hétköznaponként 14 és 19 óra között – és eltölteni egy órát Tollaskígyó társaságában.
Már szinte hazajárnak a szlovén képzőművészek a budapesti I. kerületbe, a Várnegyed Galériába. Ezért nem is volt meglepő, hogy a Szlovén Kultúra Napja alkalmából ismét ott nyílt gyűjteményes kiállításuk „A lélek tükre” címmel.
Arról, hogy a II. Világháború során rengeteg műkincs tűnt el a hazai múzeumokból – már nagyon sokat hallottunk. De, hogy ugyanez lejátszódott harminc évvel korábban is – nos, arról mindeddig semmit! Egy új kutatás most erre kíván fényt deríteni.
Különleges könyv bemutatója és egy kiállítás megnyitása zajlott egy időben Budapesten a Józsa Judit Galériában. A falakon, kódexlapokon látható a Belváros-Lipótváros krónikája és a különálló lapok együtt, könyv formában, kézbe vehetővé váltak.
Ez volt a kezdet, az első lépés a világsikerhez vezető úton – mondta el Rajk László azon a sajtótájékoztatón, ahol bejelentették: Oscar-díj jelölést kapott a Saul fia című magyar film.
A sztárvendég, Plácido Domingo iránti óriási érdeklődésre való tekintettel estéllyé alakítja február 6-i rendezvényét a Magyar Állami Operaház. Estélyt adnak, és ezzel esélyt, hogy a világhírű spanyol énekes fellépését 1236 vendég láthassa színháztermi kényelemben.