2025. február 9. vasárnap, Abigél és Alex napja

Idén rendeznek utoljára sörfesztivált a Budai Várban. Az Oroszlános udvarban még csapra verik a hordókat, de a vár egyedi környezetét ezután egy ideig biztosan nem élvezhetik a látogatók. A fesztivál, június 2-től 5-ig, éppen ezért számos újdonságot ígér, a legnagyobb sörgyáraktól, importőröktől és a kedvelt kézműves sörüzemektől kínált választékot idén is lehetetlen lesz végigkóstolni.

Húsz éven át nagy szeretettel várt rendezvénye volt az autós és a borász társadalomnak, a Magyar Borok Útja Rallye. Ilyenkor mintegy száz autó – egyenként legalább két-három utassal – vágott neki több száz kilométernek, hogy bizonyítsa: az autó és a bor igenis jól megfér egymás mellett! Az idén új kistestvér született.

Felvitte az isten a dolgát a Rosaliának. Legalább is, ami a hirdetményét illeti, jó magasra került. A Vajdahunyad vára hídjáról tekintve lefelé hívogatja a látogatókat – immáron a pezsgő nevével is kiegészülve. Két napig a rosé borok otthona lett a Liget.

A Dél-balatoni Borút Egyesület április 26-án rendezte meg a Balatonboglári Borvidéki Borversenyt. A rendezvénynek ezúttal is a Rádpuszta Gasztro- és Élménybirtok adott otthont. A borversenyen Magyarország borvidékei közül elsőként a Dél-balatoni Borút Egyesület vonta be a média képviselőit is a borok bírálatába, így idén első alkalommal kiosztották a Borvidéki Borverseny médiadíját is.

A negyedévente hagyományosan megrendezett Zwack Open borbemutatón ezúttal hat pincészet jelent meg, összesen huszonhat borral ismerkedhetett a meghívott közönség. Az országos élvonalba tartozó borászatok mellett voltak kevésbé ismertek is, akikről boraik minősége alapján bátran elmondhatjuk: nem csak helyet kaptak, de helyt is álltak az erős mezőnyben.