2024. április 19. péntek, Emma napja

Megszokott helyszínéről, az épületből kikerülve, ismét a gyárudvaron, a szabad levegőn fogadta vendégeit a Zwack Open rendezvénye. Míg Petőfi öt pohár bor után írta magáról, hogy „…ing a lábam, a hangom meg elakad” – itt tizenkét borászat hatvan borával nézhettek szembe a kóstolásra vállalkozók. Várta őket Don Olivér Centurio – igaz, a név ez esetben nem egy római katonatiszt, hanem két bor megjelölésére szolgált.

Akárcsak tavaly az idén sem vette el a látogatók kedvét a fenyegető zivatar, melyből azért jutott a 8. Rosalia idejére is Budapesten, a Városligetben. Szerencsére csak rövid ideig tartó esőről volt szó, így a 63 borászatot felvonultató rendezvény igazi fesztivál hangulatban fogadhatta mindhárom napon a kóstolni, szórakozni vágyó vendégeket. Érdemes is volt eljönni, hiszen az idei VinAgora Nemzetközi Borverseny magasan díjazott boraiból 16 is jelen volt a kóstolólistákon.

Kemény próba, a programfüzet tanúsága szerint 162 különféle bor megkóstolásának lehetősége várt azokra, akik bemerészkedtek az immár hagyományosnak számító, „Badacsony New Yorkban” rendezvényre. Az idén kilencedik alkalommal megrendezett sétakóstolón a látogatók a borvidék hegyeit „járhatták be” és ismerkedhettek az adott hegy borászataival, boraival. Budapesten, a New York kávéház látványos helyiségeiben 37 pincészet mutatta be borait, mi most persze – nem vitatva az önkényesség vádját - ennek csak egy töredékére vállalkozhatunk.

Nem első eset már a budapesti Veritas Borkereskedés történetében, hogy Magyarországtól távol eső vidékek borait mutatják be törzsközönségüknek. Volt már a poharakban Dél-Afrikából és Kaliforniából származó bor, most a meghívás még nagyobb távolságra szólt – egészen Új-Zélandig!

A borkedvelők körében már évek óta tisztes rangot vívott ki magának egy hagyományos rendezvény a Zwack Múzeumban. Ám az idei utolsó Zwack Open még külön nevet is kapott – nem véletlenül. Az Adventi Zwack Open során tíz kiállítóval, az ők közel ötven borával, ráadásul még néhány meglepetéssel is találkozhatott a látogató.