Puccini, Bohémélet című operáját 1937 óta ugyanabban a rendezésben láthatja a magyar közönség. Február 19-én új felfogásban mutatja be az Erkel Színház. Az előadás érdekessége, hogy ez a modern változat egyáltalán nem idegen a mű eredeti, 1896-ban megfogalmazott szellemiségétől.

A darab címe egy kicsit megváltozott. A Bohémélet 2.0 több szempontból különleges premier. Ezt a változatot a világhírű Damiano Michieletto 2012-ben Salzburgban mutatta be, rendezése pedig Sanghaj után most Budapestre is eljut. Az 1975-ben született Michieletto Európa egyik legizgalmasabb és legkeresettebb fiatal operarendezője. Szinte ugyanannyi idős, mint Puccini hősei és ez máris megmagyarázza, hogy a nézők majd miért fogják magukhoz közelinek érezni a modern környezetben mozgó, a mai fiatalok ruháit hordó szereplőket. Nem jelent akadályt az sem, hogy Magyarországon az operákat kedvelők szinte minden generációja ismeri ezt a darabot, tehát valódi kihívásnak számít, előállni egy teljesen új elképzeléssel. Ugyanakkor annyit már tudunk róla, hogy a nemzetközi operavilágban komoly visszhangot keltett.

 A 21. századi környezete ellenére alapvetően tradicionális felfogású előadás visszhangja pozitív volt, a kritikusok dicsérték, ahogyan a rendező a történetet megszabadította a szentimentalizmustól. Nem csupán a hatalmas párizsi utca- és metrótérkép elé helyezett apró házak miatt látszik egészen más perspektívából a történet, és nem csupán a karácsonyi bevásárlás őrületét követő kihalt, szinte átokföldje városi táj ellentétére épít a rendező, hanem nagyon pontosan megindokolja, hogyan és miért válik Mimi a körülmények áldozatává. Most a Bohémélet 2.0 a bemutatót követően mindössze négy alkalommal - február 21., 26., 28., március 3., - lesz műsoron az Erkel Színházban, a következő évadban azonban bekerül az OperaKaland programsorozatba, amely középiskolás fiatalokkal igyekszik megismertetni az opera műfaját.

A rendezőnek itt, Budapesten, Eleonora Gravagnola, olasz színházi szakember – aki maga is színész – segít a színpadra állításban. A próba szünetében elmondta: a rendező szándéka, hogy négy olyan fiatal életét mutassa be, akik szinte úgy élnek, mint a gyerekek. Távolságot tartanak a valós külvilág és a saját életük között. A problémát az okozza, hogy a fiúk nem vesznek tudomást a realitásokról. Az életet játéknak tekintik – merthogy ők művészek. A két lány viszont – Mimi és Musette – inkább a földön jár. A történet persze a mindannyiunk által jól ismert módon itt is drámai fordulatot vesz, rávilágítva az emberi kapcsolatok sokszínűségére. Az újszerű felfogás a mai fiatalok életmódjához abban is közelít, hogy a szereplők szinte „bandába verődve” követik el a meggondolatlanságokat.

 A Mimit megformáló Sáfár Orsolya is egyetért abban, hogy ez a Mimi merőben más, mint amit eddig megszoktunk, és ami az első két képben azonnal nyilvánvalóvá is lesz. Mimi nehezen megjeleníthető nőalak, aki nagyon súlyos lelki konfliktuson meg keresztül. Ráadásul a budapesti előadás a salzburgival sem azonos. Helyenként letisztultabb, érthetőbb. Boncsér Gergely (Rodolfo) úgy látja, az előadás segít „maradásra bírni” a fiatalokat, elérni, hogy jöjjenek és nézzenek meg más darabokat is az Operában. A legfontosabb ebben a produkcióban – mondta – hogy nem egy-egy szereplőt alakítunk, hanem egy csapatot. Ezzel az eszközzel tudjuk megragadni a fiatalokat, akik – úgymond – bandába állnak iskola után (vagy helyett) és most magukra ismerhetnek a színpadon. A játék egyszer csak átfordul drámába, és ha ügyesen játszunk, ügyesen vagyunk fiatalok, akkor példát tudunk mutatni nekik, hogy hol van a határ bizonyos dolgokban. Mert az életnek van nagyon komoly része is.

 „Az alkotók megértették, hogy különleges közegbe érkeznek: olyan helyre, ahol az operaműveltség magas fokú, a Bohémélet rengetegszer ment és megy ma is, mindenki kívülről fújja – csak épp sosem látta másképp” – emelte ki Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Végre új ruhát kapott ez a darab. Hiszünk ugyanis abban, hogy a jelmez és a díszlet kulcsfontosságú! Most olyan feldolgozásban láthatjuk a Bohéméletet, amiben nem válik tőlünk idegenné és nem repíti vissza az elmúlt századokba, hanem itt, közöttünk játszódik. Ez teszi lehetővé, hogy jövőre a diákoknak olaszul mutathassuk be és az idegen nyelv meg a feliratozás nem fogja őket elriasztani. Az új előadással az Erkel Színházban egy hagyományt megtörnek. De nem úgy, hogy a gerincét törik meg, csak a hegemóniáját. A gerince érintetlen marad odaát az Operaházban, ott továbbra is a régit láthatja a közönség. Miközben a játék a mindenkori jelennek szól – nem lehet a múltnak alkotni, nem lehet idegenkedni a változástól!

www.opera.hu