A véletlen úgy hozta, hogy ugyanazon a napon – egymástól függetlenül – két Kassát népszerűsítő rendezvényt is tartottak Budapesten. Az egyiket a Szlovák Turisztikai Képviselet rendezte, itt Kassa és környéke idegenforgalmi nevezetességeit mutatták be, a másikat pedig – egy fotókiállítást - Kassa-Délváros és Budapest XIII. kerülete, mint testvérvárosok, közösen szervezték.
Az utazás az egyik legjobb dolog a világon, új helyeket fedezel fel, új embereket és kultúrákat ismersz meg, miközben felejthetetlen élményekben lesz részed. Ám minden felnőtt életében jelen van a munka, ami a legtöbb esetben nem engedi meg az állandó utazgatást. Ennek ellenére az interneten és a médiában is számtalan alkalommal láthatunk a világ különböző pontjairól jelentkező újságírókat, bloggereket, fotósokat, de akár marketingeseket és webfejlesztőket is. Ha te is szeretnél a világ felfedezése közben dolgozni, íme néhány ötlet és történet, ami segíthet ebben.
Közös tájékoztatón mutatta be 2017. évi kínálatát a Német Turisztikai Hivatal és az MSE Tours Utazási Iroda. Az együttműködésre jó okuk van, ugyanis valóban különleges év az idei: 500 éves a reformáció!
Huszonhárom országból összesen háromszáz kiállító – közöttük száz hazai – volt a vendége, a kerek évfordulót, a negyvenedik születésnapját ünneplő, budapesti Utazás Kiállításnak. Már ezekből a számokból is látszik, hogy kínálatban nem volt hiány.
A Szlovén Köztársaság elismerésének és a diplomáciai kapcsolatok felvételének huszonötödik évfordulója alkalmából, korabeli dokumentumokból kamarakiállítás nyílt Szlovéniáról a magyar Külügyminisztérium Bem József téri épületében.