Cseppet sem hétköznapi találkozóra hívott utazási szakembereket a ViaSale Travel Canarias, valamint a Fuerteventurai Turisztikai Szövetség és a Lanzarotei Turisztikai Hivatal. Mivel ez utóbbi kettőről korábban bizony nem sokat tudtunk, így utólag megállapítható, hogy az összejövetel kifejezetten hasznosnak bizonyult.
Volt a neve Lanka, később Simundu, a rómaiak Serandives-nek hívták. A portugálok a Ceilas nevet adták neki, általánosan ismertté az angol Ceylon néven lett. Ma úgy hívják: „Fényességes sziget”, az ottaniak nyelvén Sri Lanka.
A várost a hagyomány szerint i.e. 573-ban alapították. Egykor nevezték úgy is, hogy Caput mundi, a világ feje, a világ fővárosa. Műemlékeinek, látnivalóinak, mondjuk úgy: csodáinak száma szinte végtelen. Az egyes részei más-más hangulatot árasztanak, de egy biztos, aki nyitott szemmel és nyitott szívvel érkezik, jól fogja érezni magát benne.
A látszólag egymásnak ellentmondó két szó nem véletlenül került egymás mellé. Ez lett az 54. AGRA, Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásár jelmondata a szlovéniai Gornja Radgonán. Azt jelzi: minden évben megújul! A rendezvény partnerországa az idén Magyarország, de természetesen számos más ország és régió is él a bemutatkozás lehetőségével.
A világ leghosszabb vasúti alagútját 2016. június 1-én adták át a forgalomnak, Magyarországon pedig a napokban megnyílt kiállítás mutatja be az építkezés történetét a Ganz Ábrahám Öntödei Gyűjteményben. A kiállítás, melyen egy új – Svájcot bemutató – útikönyvet is megismerhetett a közönség szeptember 28-ig látogatható Budapesten a Bem József utca 20-ban.