- elérhetőségeink telefon: +36 20 539 6061
e-mail: utazonet@utazonet.hu
Budapesten, a XIII. kerület lakói már hozzászoktak, hogy minden évben egyszer látványos virágbemutatót tart a Parkfenntartó Kft. Az események sorában az idei már tizenkettedik volt, ezúttal huszonötezer tő virágban gyönyörködhetnek a látogatók a Gyöngyösi sétányon.
A hungarikum megkülönböztetésre, kiemelésre méltó érték. Közülük nyolcvannál is többel találkozhatunk a Budai Várban, az egészen július 27-ig tartó Hungarikum Hétvégén. Az ízek élvezete mellett a látogató ismeretekkel is gazdagodhat.
Ismét megrendezik az idén a Nagy Keresés Napját. Augusztus 30-án, szombaton, délelőtt tíz órától, a Budapesti Vásárközpontban próbálhatják ki szerencséjüket mindazok, akik erre előzetesen jogosultságot szereztek.
Befejeződött a Városliget Café & Bar és a YAMAHA cég közösen meghirdetett gitárversenye, „A Gitár Romantikája”. A négy hétig tartó verseny végén hat fiatal művész bizonyíthatta kivételes tehetségét.
Magyarország rendszerváltás utáni harmadik miniszterelnökének halála után egy évvel egész alakos szobrot állítottak Budapesten, a XIII. kerületi Gyermek téren. Horn Gyula máig ható népszerűségére jellemző, hogy az ünnepségen mintegy ezer ember jelent meg.