2024. június 13. csütörtök, Antal és Anett napja
2015. September 19. - 2015. November 01.

A látványos interaktív kiállításba lépve a látogatók egy afrikai kalandtúrába csöppennek, ahol tudásukat és szemfülességüket próbára téve szerezhetik meg mágikus talizmánjukat.

Megújulva, új időpontban és kibővült tematikával jelentkezett 2016-ban a tizedik, jubileumi FŐSZEZON utazási kiállítás és vásár. Ezentúl tavasszal, a nyári főszezon kezdetén várta az érdeklődőket egész évre szóló utazási és programajánlatokkal a Budai Várban, a Savoyai és a Halászó Fiú teraszon.

A Magyar Üvegművészeti Társaság ismét megrendezte háromévenkénti, nagyszabású csoportos kiállítását a HuGlass-t. A kiállításon 46 művész mintegy 100 alkotása látható az üvegművészet legkülönbözőbb területeiről. A nagy, nemzetközileg is elismert nevek mellett fiatal művészek is bemutatkoznak.

Nem túl vidám, sokkal inkább elgondolkodtató kiállítás látható Budapesten, április 19-ig. A prágai Motol Egyetemi Kórház daganatos gyerekekkel foglalkozó részlegén dolgozó Lucie Cingrošová onkológus Kamila Berndorffová fényképésszel karöltve egy különleges programot valósított meg. A kiállítás első külföldi bemutatására a budapesti Cseh Centrumban került sor.

A budapesti Radnóti Miklós Művelődési Központ az évadnyitó kiállításon a Siklósi Szalon művészeinek munkáit mutatja be. A közel negyedszázada működő, képzőművészekből, iparművészekből és művészettörténészekből álló csoport negyvenhat alkotójának száz műve látható itt 2015. február 8-ig.

2015. February 27. - 2015. March 01.

Idén is megrendezésre kerül az ország legnagyobb turisztikai kiállítása 2015. február 26. és március 1. között. A kiállítás belföldi díszvendége Székesfehérvár, külföldi díszvendége pedig Románia.

-1. November 30. - 2015. May 24.

Utolsó hetéhez érkezett az Optikai illúziók – Fedezzük fel az agy és a szem titkait! címmel megrendezett látványos interaktív kiállítás a káprázatok, tévedések és megtévesztések, azaz az optikai illúziók világából kínál ízelítőt.