2024. május 8. szerda, Mihály napja

Maguk a művészek és a szervezők is meglepődtek, milyen sok érdeklődő gyűlt össze a budapesti Bolgár Kulturális Intézetben rendezett kiállítás megnyitóján. A három kortárs bolgár művész alkotásaiból rendezett tárlat szeptember 10-ig, munkanapokon 10 és 18 óra között látogatható.

Ma már tudjuk, milliók haltak meg az első világháború csataterein. Mivel pedig akkor még nem sejtették, hogy majd követi egy második, nem is számmal jelezték. Úgy nevezték: a Nagy Háború! Személyi és tárgyi emlékek összegyűjtésével erről a háborúról nyílik rövidesen állandó kiállítás, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.

Szokatlan kiállítás nyílt meg Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. „Életünk a játék” címmel a neves magyar óvodapedagógus, Karlócai Mariann gyűjteményéből láthatók különleges darabok egészen november 22-ig.

2015. March 07. - 2015. April 12.

A látványos interaktív kiállításba lépve a látogatók egy titokzatos dzsungelben találják magukat, ahol tudásukat és szemfülességüket próbára téve egy mesebeli kaland részesei lehetnek. Ahogy a dzsungel mélyéről kavargó pára ködbe vonja a zöldellő partokat, álomszerűnek tűnik a táj. A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban nyíló új kiállítás az áthatolhatatlan rengetegek, a trópusi esőerdők rejtélyes világába kalauzolja a kalandvágyó látogatókat.

Mit tudunk egy másik népről? Kultúrájáról, hagyományairól? Igencsak meglepő választ kaphatunk ezekre a kérdésekre a budapesti Koreai Kulturális Központban. Évezredes szokásokba ad betekintést az a kiállítás, mely New York, London és Lipcse után, most itt látható január 15-ig.

November 18-án éppen háromszázötven éve, hogy gróf Zrínyi Miklós a Csáktornyához közeli birtokán halálos vadászbalesetet szenvedett. A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása ebből az alkalomból a korszak legkiválóbb magyar költőjének, katonai szakírójának, hadvezérének és államférfijának állít emléket.

Cápa van a Dunában! Ez kérem nem rémhír, hiteles, még fénykép is van róla! Ennek ellenére mégsem igaz? No de akkor mi van a Gellért-hegyről ömlő lávafolyammal? Az ember már a saját szemének sem hihet? Ezt mindenki döntse el maga!

Ma már talán kevesen tudják, hogy valamikor a magyar haderő állományába jelentős haditengerészet is tartozott. Hogy ez ne merülhessen végképp feledésbe, abban segít az Osztrák-Magyar Monarchia hadihajóit ábrázoló festményekből megnyílt kiállítás a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.

Egyedülálló látványossággal bővül a történelmi dűlőiről és világhírű borairól híres Tokaj- Hegyaljai település, Mád. A festői szépségű mádi térségbe illeszkedő kulturális központ állandó élmény-kiállításoknak, játszóháznak, és kulturális műhelynek ad otthont.

Szokatlan, a nézőt elgondolkodásra késztető képekből nyílt kiállítás Budapesten, a második kerületi Vízivárosi Galériában. A külföldön és idehaza egyaránt jól ismert, Munkácsy- és Mednyánszky-díjas festőművész, Végh András alkotásai március 22-ig láthatók.

A Budapesti Szépművészeti Múzeum 2015. február 15-én három évre bezár. Hogy könnyebb – vagy talán éppen hogy nehezebb – legyen a hosszú búcsú, a múzeumban még megnyílt egy kamara-kiállítás, egy stílusteremtő művész alkotásaiból.

A Magyar Természettudományi Múzeumban megnyílt a 22. kiállítás a GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa 2014 pályázat legjobb képeiből. A beérkezett képek legjavából álló gyűjtemény január ötig tekinthető meg.

Sersovszky Zsuzsanna festőművész legújabb kiállítása Budapesten, a Madách Színház Tolnay Szalonjában nyílt meg és december 8-ig látható. A képek szellemiségének középpontjában ezúttal egy sajátos gondolatkör áll.

A Magyar Nemzeti Galériában június végétől október elejéig látható Modigliani-kiállítás az olasz festő életművének első nagyszabású bemutatója Magyarországon. A több mint nyolcvan alkotást - köztük 61 Modigliani-művet, aktokat, portrékat és szobrokat felvonultató tárlatra a világ több nagy köz- és magángyűjteménye kölcsönzött műveket.

Ismét körüljárhattuk a Földet. A 39. budapesti UTAZÁS kiállításon 28 ország 350 kiállítójának ajánlatait ismerhették meg a látogatók. A korábbi kettő helyett az idén már három díszvendég kapott meghívást. A szakmai díszvendég Kína, a kulturális díszvendég Brazília és a belföldi díszvendég pedig a főváros, Budapest volt.

Bár az UTAZÁS kiállítás valóban a földgolyó egészére nézve kínált válogatást, jó lehetőség volt körülnézni a hozzánk közelebb eső helyeken, sőt a hazai tájakon is. Ez utóbbiak esetében még számottevő kedvezményekben sem volt hiány!

Ezzel az elgondolkodtató címmel nyílt kiállítás az erdélyi magyar képzőművészet 1920-tól 1990-ig terjedő időszakáról a Magyar Nemzeti Galériában. A tárlaton mintegy 430 mű – festmények, szobrok, grafikák, plakátok és egyéb illusztrációk – láthatók, egészen augusztus 23-ig.

A korok és szokások változásának számtalan jele van. Megmutatkozik mindennapi életünkben is. Elegendő például, ha megnézzük miben más egy asztal terítése ma és mondjuk 80-100 évvel ezelőtt. Eltérést fogunk látni akkor is, ha az összehasonlítást lehetőleg azonos színvonalon – egy ismert, drágább étteremben - megterített asztalnál végezzük.

A berlini fal leomlása előtt tiszteleg - napra pontosan az esemény 25. évfordulóján - a Szépművészeti Múzeumban nyíló - Jörg Immendorff műveit bemutató - „Éljen a festészet!” című kiállítás. A második világháború utáni német festészet ikonikus, forradalmi alakjának emléket állító tárlaton 60 műalkotás segítségével kaphat képet a látogató a hét éve elhunyt alkotó életművéről.

Tatabánya egy estére Budára költözött. Jó alkalma volt rá. A Tatabányán élő és alkotó művész, Jakobi Anna Mária kiállítása nyílt meg a XI. kerületi Tető Galériában. A tárlat - melynek megnyitó ünnepségén tatabányai előadóművészek is közreműködtek – december nyolcadikáig látogatható.