2024. október 9. szerda, Dénes napja

Vegyipari Technikum, kertépítő mérnök, fotóművész. Ezek egy életpálya legfontosabb állomásai és ez a három sarokpont - így együtt - önmagában is elég, hogy felkeltse érdeklődésünket. De ha vesszük a fáradságot, hogy jobban is megnézzük, ki ez az ember, még találkozhatunk néhány meglepő dologgal vele kapcsolatban. Munkásságának egy részéből most kiállítás nyílt Budapesten a Műcsarnokban, mely november 27-ig lesz látogatható.

2022.10.11 11:27

A Nagyváradon 1922-ben született Wagner Nándor szobrász, Budapesten, majd Svédországban, végül 1969-től Japán élő, elismert művész lett. A Műcsarnokban most megnyílt és 2023. február 5-ig látogatható kiállítás, életművének egy rendkívül jellegzetes és nagy jelentőségű részéből mutatja be a legfontosabb alkotásokat.

A varieté műfaj kedvelői megszokhatták már, hogy egy rövid időre minden évben részesei lehetnek ennek a nagyszerű szórakozásnak. Az idén sincs ez másként! Most már a negyedik éve, jelenleg október 7-től 16-ig, a XIII. kerületi RaM Színházban egy csillogó, varázslatos revü kápráztatja el a közönséget. Monte Carló-i, kínai és franciaországi cirkuszfesztiválok kiválóságai láthatók itt egy színpadon Talán túlzásnak hat majd, de többükről elmondható, hogy saját területükön pillanatnyilag ők a világ legjobbjai.

Jótékonysági árverést tartanak Budapesten, október 5-én a Nagyházi Galériában. Az esemény több szempontból is különleges, jelentősége lényegesen túlmutat azon, amit – általában - egy képzőművészeti aukcióról gondolni szoktunk. Az árverésen befolyt pénzt ugyanis a Regőczi Alapítvány kapja majd meg és használja fel a „Covid-árvák” javára, de ezzel még koránt sem mondtuk el mindent.

Huszonöt, meghökkentő méretű alkotásból nyílt kiállítás Budapesten a Nemzeti Múzeum kertjében. A rendezők jelmondatul egy Kodály idézetet választottak: ”Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra, meg újra nem szerzi meg magának.” A kétszeres ember nagyságú ruhaszobrokon karakteresen jelennek meg a népművészet különféle motívumai mellett olyan díszítő elemek, mint a tulipán, a madár, a szegfű vagy a rózsa. Mindegyik a mai kor anyagainak felhasználásával, az időjárással dacoló kivitelben készült.