2024. október 5. szombat, Aurél és Galina napja

Megható, sok tekintetben elgondolkodtató kiállítás nyílt a Fiatal Művészek Galériájának egyik megszokott helyén, a budapesti Benczúr Hotel kistermében. A tárlatokat rendszeresen látogató közönség ismeri az emlékkiállítás fogalmát, ez alkalommal viszont nem egy, hanem mindjárt két művész tiszteletére gyűlt össze a közönség. Oláh Mara, roma származású festőművész idén március 24-én, Maha Raniet indonéz festőnő pedig október 7-én hagyta el ezt a világot.

2020.09.26 14:01

A harmadik alkalommal fogadja Budapesten a közönséget a Magyar Nemzeti Múzeumban a World Press Photo kiállítás! A világszerte 120 városban bemutatott válogatás Magyarországon 2020. szeptember 23-tól október 25-ig tekinthető meg. A gyakran megrázó felvételeket tartalmazó tárlatot idén több kísérő kiállítás egészíti ki.

2020.09.23 11:43

Meghallgatást, szereplőválogatást, színházi szóval castingot hirdet az Erkel színház felnőttek és gyerekek számára is! Novembertől ugyanis újra látható lesz a „Puskás, a musical” - a korábbitól eltérően kettős szereposztással - és az új szereplők kiválogatására tartanak nyílt castingot a főszerepekre!

Egy régi kávéház, egy nem régi kezdeményezés és egy kortárs művész egymásra találásának lehetnek tanúi, akik az elkövetkező hetekben ellátogatnak Budán, a Bartók Béla úton, a Hadik kávéházba. A százéves atmoszféra és az újszerű világlátás együttes élménye – kiegészülve még egy jó kávéval is – igazán vonzó délutáni programot kínál.

Egy galéria életében mindig ünnep, ha egy új kiállítást nyitnak meg benne. Ám van egy olyan, ami örökké kiemelkedik majd az összes kiállításai sorából – a legelső. Az, amivel maga a galéria nyílik meg. Nemrég ilyen eseményre kapott meghívást egy szűkebb létszámú, műértő közönség Budapesten, az ötödik kerületi Balaton utcába.