2024. október 14. hétfő, Helén és Heléna napja

Meghirdetett címében: „Cherchez des Femmes” a kiállítás parafrazeálja a francia rendőrminiszter, Joseph Fouché híres mondását, mely akkor még egyes számban állt és őnála egészen másra vonatkozott. Itt, noha a cím ezt sugallja, olyan nagyon nem kell keresnünk a nőt – pardon, nőket – jelen vannak műveikkel, műveikben, teljes szellemiségükkel, sőt, személyesen is!

A több mint három évig tartó felújítási munkálatokat követően - október legutolsó napjától kezdődően - ismét látogatható a Szépművészeti Múzeum. A múzeum történetének legnagyobb és legátfogóbb rekonstrukciós munkálatai során nem csupán a múzeumi épület újult meg, hanem a gyűjtemény eredeti koncepciójához visszatérve az állandó kiállításait is újrarendezték. A felújított múzeum az új állandó tárlatok mellett a Leonardo da Vinci és a Budapesti lovas című kamara-kiállítással várja a látogatókat.

Egy New York-i és egy bécsi gyűjtemény darabjait árverezik el november 8-án a Virág Judit Galéria – immár hagyományosnak mondható – Zsolnay-aukcióján. A tételek október 26-tól már megtekinthetők a Galériában, ahol ezzel párhuzamosan Párizs - Nagybánya 1904-1914 címmel kiállítás is nyílt. Az ingyenes tárlaton többek között Czóbel Béla, Tihanyi Lajos, Ziffer Sándor, Boromisza Tibor, valamint Perlrott Csaba Vilmos munkáival találkozhatunk.

Volt egy hely és volt néhány óra, ahol, és amikor az egy négyzetméterre jutó ötvösök száma sokszorosan haladta meg a nemzetközi átlagot. A megállapítás – mely valóban helytálló volt – Péter Vladimir ötvösművész kiállítás-megnyitó beszédében hangzott el, Budapesten, a Nagyházi Galériában.

A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása, a 20. századi brit festészet egyik rendkívül meghatározó, összefoglalóan Londoni Iskolának nevezett vonulatát ismerteti meg a magyar közönséggel. Francis Bacon, Lucián Freud és a Londoni Iskola festészetéből első ízben láthatunk rendkívül gazdag, az egyes művészeket főművekkel reprezentáló válogatást. A 2019. január 13-ig látogatható tárlat a londoni Tate Britainnel együttműködésben valósult meg.