2025. április 22. kedd, Csilla és Noémi napja

Három helyszínen, három bemutatóval, mondhatni fergeteges évadnyitánnyal köszönti közönségét a Magyar Állami Operaház. A világhírű rendező, Stefano Poda állítja színpadra Verdi Othellóját, Wagner, Szerelmi tilalom című vígoperája a Kolozsvári Magyar Operával együttműködésben kerül színre az Erkelben, a Gördülő Opera sorozat pedig Szegeden viszi közönség elé a Figaro 2.0 című előadást, a közismert Mozart-opera modern változatát.

2015. September 19. - 2015. November 01.

A látványos interaktív kiállításba lépve a látogatók egy afrikai kalandtúrába csöppennek, ahol tudásukat és szemfülességüket próbára téve szerezhetik meg mágikus talizmánjukat.

Jó érzékkel választották ki a rendezők a témát a nyári évad utolsó beszélgetéséhez az újlipótvárosi Firkász kávéház „Délutáni frissítő” című programsorozatában. A szétáradó verőfénytől búcsúzva, hazai képzőművészetünk egyik legérdekesebb egyéniségének – minden részletében még ma sem teljesen ismert – életútját tekintették át.

A régi mondás értékét esetünkben még az sem módosítja, hogy jelző akár magyar-szlovén is lehetne, a negyedik pedig nem ráadás, hanem kivételesen megelőzte az összetartozó hármat. Ez utóbbiak - három kiállítás – együtt, egyszerre nyíltak meg a budapesti Műcsarnokban.

Már hagyomány a budapesti Benczúr Hotelben, hogy a szálloda földszinti terének falát galériaként használják, kortárs művészek bemutatására. Az augusztus 4-én megnyílt és szeptember 1-ig látható 117. kiállítás viszont egy kicsit eltér a korábbiaktól. A látogatók most nem egyetlen művész alkotásaival találkoznak és a képek többségének eredetije nem is itt található.