2024. április 21. vasárnap, Konrád napja
2015. April 16. - 2015. April 17.

A tavasz egyik legjobban várt elektronikus zenei rendezvénye kétségkívül Fritz Kalkbrenner budapesti dupla fellépése április 16-án és 17-én az Akvárium Klubban!

2015. May 21. - 2015. May 24.

Ezúttal a pünkösdi hétvégén, május 21-24. között, de idén is a Millenárison jelentkezik a magyar gasztrokultúra meghatározó rendezvénye, a Gourmet Fesztivál. Újdonság, hogy idén a fesztivál már csütörtökön megnyitja kapuit, az év étele pedig a paprikás csirke, amelyet számos változatban az ország kiemelkedő éttermei mutatnak be. Emellett felsorakoznak majd a legkiválóbb fővárosi és vidéki éttermek, borászatok, cukrászdák és a gasztro-világ más jeles képviselői is.

A felszólítás akár mottója is lehetne a Sirha – Budapest kiállításnak, melyet először rendeztek meg Magyarországon. A világ egyik legnagyobb és legsikeresebb élelmiszer- és vendéglátóipari szakkiállítását a kőbányai vásárvárosban, a HUNGEXPO területén láthatta a közönség.

Aki még nem tudta volna, az I. Nemzetközi Fagylaltfesztiválon biztosan megtanulta, hogy a fagylaltoknak ez a három fő kategóriája. Kiderült az is, hogy a közkedvelt édességből rengeteg különbözőféle készül, a fantázia e téren szabadon szárnyalhat.

Van abban valami szimbolikus, hogy az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány - együttműködésben a Zsidó Nyári Fesztivállal - az erősen helyreállításra szoruló Rumbach utcai zsinagógában nyitotta meg az „Imák Auschwitz után” című kiállítást. Hiszen viszonyunk a Soá-val ugyancsak erősen helyreállításra szorul!

Maguk a művészek és a szervezők is meglepődtek, milyen sok érdeklődő gyűlt össze a budapesti Bolgár Kulturális Intézetben rendezett kiállítás megnyitóján. A három kortárs bolgár művész alkotásaiból rendezett tárlat szeptember 10-ig, munkanapokon 10 és 18 óra között látogatható.

Ma már tudjuk, milliók haltak meg az első világháború csataterein. Mivel pedig akkor még nem sejtették, hogy majd követi egy második, nem is számmal jelezték. Úgy nevezték: a Nagy Háború! Személyi és tárgyi emlékek összegyűjtésével erről a háborúról nyílik rövidesen állandó kiállítás, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.

Egy hétig ingyen mehetünk moziba. Legalább is azok, akiket érdekel a koreai filmművészet. A koreai filmek igen magas színvonalúak, ezért hát érdemes lesz élni e nem mindennapi alkalommal.

Hetedik alkalommal rendezték meg a budapesti Gerbeaud étteremben a „Szlovák hét” gasztronómiai bemutatót. A vendégszakács ezúttal a Magas Tátrából, Ótátrafüredről érkezett.

Három különleges, a feltalálás és a fantasztikum jelentésárnyalatait, az utópia és a csoda sokszínűségét körüljáró tárlattal válik teljessé a „Heuréka!” a Műcsarnok őszi-téli kiállítás-sorozata. A Vörösváry Ákos, Malgot István és Csertő Lajos munkáiból látható tárlatok 2016. január 31-ig látogathatók.

2015. September 04. - 2015. September 06.

Szeptember első hétvégéjén több szempontból is különleges rendezvényre várjuk a látogatókat a Kincsem Parkba. Amellett, hogy három napon keresztül Közép- Európa leggyorsabb lovai és agarai mérkőznek meg egymással a versenypályán, az ország legjobb guruló konyháit és bárjait is kipróbálhatják az érdeklődők.

Az újlipótvárosi Firkász kávéház most már rendszeresnek mondható „Délutáni frissítő” elnevezésű programja ezúttal szokatlan alcímével keltette fel sokak érdeklődését. „Bevezetés a legősibb érzékek labirintusába” ígérte a plakát és rendezők nem is okoztak csalódást.

Öt országból, tizenkét művész alkotásainak bemutatásával nyílt meg a IV. Miszla-Art Nemzetközi Képzőművészeti Szimpozion Budapesten a Józsefvárosi Galériában. A kiállítás szeptember 7-ig látogatható.

Az étterem Budapesten van, a nyolcadik kerületben. A tulajdonos Bangladesh-i, a konyhában indiai konyhafőnök vezetése mellett, eredeti indiai ételeket főznek. Kell ennél jobb bizonyíték arra, milyen kicsi a világ?

Teljes lendülettel folynak a másfél hét múlva megnyíló XII. Újbor és Sajtfesztivál előkészületei, de a szervezők már egy évvel előre tekintenek. Már most bejelentették: a következőt, a tizenharmadikat az Olimpia jegyében rendezik meg.

A karakteres elnevezésű, budapesti Firkász kávéházban néhány hónappal ezelőtt „Délutáni frissítő” címmel megindult irodalmi – művészeti program a vártnál nagyobb érdeklődést keltett. Pár kultúrakedvelő ember társalgásából nehezen meghatározható műfajú, de sikeres műsor kerekedett.

Van egy szálloda Budapesten, melynek vezetői szinte kötelezőnek érzik a kapcsolat ápolását a kortárs képzőművészekkel, és erre jó okuk is van. Sersovszky Zsuzsanna festőművésznek 2007-ben pont a névnapján nyílt itt kiállítása, most – e második alkalommal – tehetségének új oldalát ismerhetik meg a nézők.

2014.06.20 15:25

Egy ilyen mondat akár üzleti tervnek is megfelelő. Igazán figyelemre méltóvá attól válik, hogy van egy hely Budapesten, ahol megpróbálják megvalósítani. Ez szolgál tevékenységük alapjául.

Felbecsülhetetlen értékű régi fotográfiák kerültek elő – szinte véletlenül a Képzőművészeti Egyetem szekrényeiből. A Művészeti Gyűjtemény rendezésekor megtalált XIX. századi felvételek egy részét most kiállításon lehet megtekinteni az Egyetem Andrássy úti épületében.

Mit tudunk egy másik népről? Kultúrájáról, hagyományairól? Igencsak meglepő választ kaphatunk ezekre a kérdésekre a budapesti Koreai Kulturális Központban. Évezredes szokásokba ad betekintést az a kiállítás, mely New York, London és Lipcse után, most itt látható január 15-ig.