2019. január 17. csütörtök, Antal és Antónia napja

Szinte hihetetlen, mégis igaz: már a tizedik Pálinkafesztivál nyílott meg Budapesten, a Városháza Parkban. A belépés ingyenes és a kóstolgatáshoz, vásárláshoz egyetlen fillér készpénzre sincs szükség! Egy új és biztonságos fizetési rendszer bemutatkozásának is helyszíne a fesztivál.

Pár éve indult Magyarországon egy kezdeményezés, melynek lényege, hogy a fagylalt napján minden, az akcióban részt vevő fagyizóban féláron fagyizhatunk. Emellett a szokás része az is, hogy a fagyizók egy, a környezetükben lévő közintézményt, például kórházat vagy óvodát is meglepnek egy kis finomsággal. Íme a budapesti fagylaltozók listája, ahova ma érdemes betérnünk.

2015.05.07 12:12

Több mint 40 kiváló pályamű közül választották ki Nagy Ailen Anna „Dress up” című munkáját azon a filmpályázaton, melyet a Nespresso, mint a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos támogatója írt ki Magyarországon.

A borospince és a présház ajtaját is tágra nyitják 2015. május 8-án a bécsi Cobenzl borászatban. Minőségi borok, finom falatok, valamint szakmai vezetés várja a nemes nedű szerelmeseit az osztrák főváros egyik legszebb fekvésű dűlőjében.

Az idei évben nagyobb alapterületen, több kiállítóval várja vendégeit a Pálinkafesztivál a Városháza Parkban, 2015. május 7-10. között.

Bemutatta tavaszi ajánlatait a Távol-Kelet kedvelői körében nagy népszerűségnek örvendő JTB csoport (Japan Travel Bureau) magyarországi képviselete, az „Ázsiaspecialista”. Kínálatukban nyaralás, körutazás, luxus hajóút – vagy mindezek kombinációja egyaránt megtalálható.

Délkelet-Ázsiában találjuk a maga nemében lenyűgöző Vietnámi Szocialista Köztársaságot. Az országot a gazdasági fejlődés jellemzi - bár az életszínvonal még mindig alacsony -, növekvő tendenciát mutat a turizmus, Vietnamot a világgazdasági média az ázsiai "tigrisek" közé sorolja. Az ország fővárosa Hanoi, látogassunk el most ide.

2015.05.04 16:07

Egyre nagyobb divatja van nálunk is a reggelizőhelyeknek, ahol barátokkal, kollégákkal, kellemes környezetben és ínycsiklandó finomságokkal indíthatjuk a napot. Nézzük, mi melyik 8 helyet találtuk a legjobbnak.

A kiváló minőségű térkép családosoknak, kerékpártúrázóknak, mountainbike-osokank is nagy segítséget kínál olyan kerékpárutak, mint a Dunai vagy a számos határ menti, akár alpesi bringautak megismeréséhez, magyar nyelven. A térkép ingyenesen megrendelhető a www.also-ausztria.info oldalról.

Ezzel az elgondolkodtató címmel nyílt kiállítás az erdélyi magyar képzőművészet 1920-tól 1990-ig terjedő időszakáról a Magyar Nemzeti Galériában. A tárlaton mintegy 430 mű – festmények, szobrok, grafikák, plakátok és egyéb illusztrációk – láthatók, egészen augusztus 23-ig.

A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy 5 éves együttműködési megállapodást kötött két kiváló repülési képzési szervezettel arról, hogy kadétokat képezzenek a légitársaság számára. A képzések 2015 szeptemberétől indulnak kezdetben 40 kadét részvételével. A program az EASA szabályozásaival összhangban zajlik majd, és Airbus A320 típusminősítéssel kombinált integrált ATPL (Airline Transport Pilot Licence) is részét képezi majd.

Az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezete 2000-ben, április 26-át a világ társadalmi fejlődéséhez és haladásához meghatározó módon hozzájáruló műszaki alkotók és művészek munkásságának, eredményei védelmének szentelt világnappá nyilvánította. A világnap budapesti ünnepségén, az Országház Felsőházi Termében került sor a 2015. évi Millenniumi Díjak átadására.

2015.04.28 13:07

Még 2,8 milliárd forint van a 2013-ban feltöltött SZÉP Kártyákon, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium felhívja az érintett kártyabirtokosok figyelmét a lejáró összeg elköltésének közelgő határidejére. A szabályozás értelmében a pihenőkártyákra tavalyelőtt utalt pénzt május 31-ig lehet elkölteni, ezt követően a kártyán maradt összeg a kártyabirtokosok számára elvész.

Április 29-én kezdődik a japánok leghosszabb nemzeti ünnepe, az Aranyhét. Magyarországtól eltérően azonban ilyenkor nem az ünneplős ruha kerül elő, sokkal inkább a játszó; a japánok számára ez az időszak a pihenésé, a „nyaralásé” és a családé. Az Aranyhéten 2015-ben is utazási csúcsokat várnak a szakértők.

A Prágától kilencven kilométerre található Humpolec városa – talán nem túlzás azt mondani – mindeddig lényegében ismeretlen volt Magyarországon. Esetleg véletlenül vetődött oda valaki. Nem kell különösebb jóstehetség annak kijelentéséhez, hogy ez valószínűleg nem sokáig marad így.

Napfény, emelkedő hőmérséklet, közelgő nyár – ilyenkor az emberek többsége már nem igazán vágyik arra, hogy beüljön valahova. A mi kedvenc kiülős helyeinket ajánljuk most mindenki figyelmébe.

Április 24-én a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatta be a Budapesti Operettszínház, Farkas Ferenc legendás Csínom Palkó című daljátékának újragondolt, felfrissített és maivá varázsolt változatát. A bemutatóval egy időben Farkas Ferenc életútjáról kiállítás is nyílt a színház első emeleti folyosóján.

Két éves munka után elkészült a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának felújítása. Április 18-ától az új kiállítások mellett látogatható a Várkápolna és részlegesen a Studiolo, azaz Vitéz János reneszánsz freskókkal díszített dolgozószobája. A projekt az Európai Unió támogatásával, a KDOP-2.1.1/B-12-2012-0005 azonosító számú, „A Magyar Nemzeti Múzeum kulturális turisztikai attrakciófejlesztése az esztergomi királyi várban” című pályázat keretében valósult meg.

Kínán kívül Magyarországon mutatkozik be először a 20. századi kínai festészet egyik legkiválóbb mestere, Qi Baishi, az egész életművét átfogó, retrospektív kiállításon. A Magyar Nemzeti Galériában a Pekingi Művészeti Akadémia gyűjteményéből közel 110 festmény látható június 28-ig.

Átadták a Bati-kereszt kilátót, a Gemenc Zrt. új turisztikai attrakcióját Szekszárd mellett. Az erdőgazdaság új beruházása eddig soha nem látott nézőpontból tárja fel a Szekszárdi borvidék egyedi panorámáját és Sötétvölgy erdőtömbjének különleges látványát.

Blog ajánló
Városlátogatások Salzburg, Mozart városa
Salzburg, Mozart városaA tekintélyes hegyek ölelésében fekvő város nevét, a fehér aranyról, a sóról (Salz) kapta, mivel gazdagságát és jólétét a sókereskedelemnek köszönheti. Az Alpok északi kapuja, Ausztria egyik legjelentősebb és egyben legrégebbi városa, melyet a Salzach folyó szel ketté. A város a középkortól független, katolikus hercegérsekek irányítása alatt állt. A sókereskedelem jelentős hasznából gyönyörű barokk települést építettek, melyet észak Rómájaként is emlegetnek. A városképet uralja a Hohensalzburg fellegvár, óvárosa 1997 óta a világörökség része. Egy kis történelem:Salzburg nevében és történelmében szinte minden a sóról szól. 1517-ben nyílt meg itt az első bánya és abban az időben a sónak az aranyhoz mérhető értéke volt. A város jelentős bevételekre tett szert és gyorsan fejlődött. Gyönyörű templomok, pompás polgári paloták épültek, a fellegvárról nem is beszélve. Érdekes, hogy a só, ma étkezésünk első számú közellensége, sok étteremből eltűntek a sótartók is. Emlékezzünk csak gyermekkorunk egyik kedves meséjére, melyben a legkisebb királykisasszony azt mondta az apjának, hogy úgy szeretlek, mint az emberek a sót. Az öreg király először méregbe gurult, majd később belátta, hogy só nélkül az ételek ehetetlenek. A mai ostoba tiltás helyett a mértékletességre kellene nagyobb figyelmet fordítani. És ez nem csak a sófogyasztásra vonatkozik!Salzburgot ma mégsem a só révén emlegetjük, a város híres szülöttének Wolfgang Amadeus Mozartnak a neve összeforrt a településsel. A belvárosban sétálva lépte-nyomon valamilyen Mozarttal kapcsolatos relikviával találkozunk, a turisták kedvence mégis egy édesség, a Mozart golyó.A nugátkrémet, csokoládét és marcipánt tartalmazó gömb alakú édességet Paul Fürst nevű salzburgi cukrász készítette el. Sajnos a kiváló zeneszerző nem kóstolhatta meg ezt a cukrászati remeket, hiszen az édesség Mozart halálának 100. évfordulójára készült.   Séta a városban:A Fellegvár:Az erőd Salzburg város egyik jelképe. A kitűnő állapotban lévő erődítmény építése 1077 - ben, Gebhard érsek uralkodása alatt kezdődött, majd századokon keresztül folyamatosan erősítették tornyokkal, bástyákkal, falakkal és sáncokkal. Mai későgótikus formáját a középkorban, Leonhard von Keutschach érsek alatt nyerte el. Az erődöt többször megostromolták, de soha nem sikerült elfoglalni.A Salzburgi Székesegyház:A székesegyház építése 1614-ben kezdődött, Markus Sittikus érsek idején, az olasz udvari építész, Santino Solari tervei alapján. A tornyokat csak később, 1652 és 1655 között fejezték be.  A székesegyházba bejutni három hatalmas bronzkapun lehet, melyeket a hit, a szeretet, és a remény szimbólumai díszítenek. Több mint 10 000 ember befogadására alkalmas. A 71 méter magas nyolcszögletű kupola freskói az Ótestamentum eseményeit ábrázolják.A Mirabell kastély és kert:Az egykori Altenau kastély 1606-ban épült, Wolf Dietrich von Raitenau építette szerelmi ajándékként kedvesének, Salome Altnak. Halála után keresztelték át Mirabell kastélynak. A csodálatos barokk kastélyt 1818-ban a nagy tűzvész szinte teljesen elpusztította. A kastélyban ma a Salzburgi polgármester hivatala működik.A Mirabell kertben szebbnél-szebb virágokban gyönyörködhetünk, a sétautak mentén szökőkutakat és szobrokat láthatunk.A Mozart tér:Nem könnyű Wolfgang Amadeus Mozart szobrát turistamentesen lefotózni. Mozart bronzszobrát Mozart fiai jelenlétében leplezték le ünnepélyesen.Mozart szülőháza:A Gabonakereskedők utcájában, pontosabban 9. szám alatt született 1756. január 27-én Wolfgang Amadeus Mozart. Jelenleg az épület a Mozart Alapítvány tulajdona, és a művész hangszereit és a család képeit, dokumentumait bemutató kiállításnak ad otthont.Az aranygömb:Hivatalosan Sphaera az alkotás neve, a köznyelvben Férfi a Mozart golyón. Az alkotás a „Salzburgi művészeti projekt” 2007 keretében készült. A hivatalos leírások szerint nem Mozart-golyó, hanem egy modern alkotás, aminek a tetején áll egy férfi, aki "lehetne bármelyikünk".A Getreidegasse Salzburg bevásárló utcája:Színpompás, ötletdús cégérek jelzik a nemzetközi márkák, luxusholmik, ajándéktárgyak, hangulatos üzletek és kis butikok kínálatát.Sétáljunk egy kicsit a városban:Salzburg a zene európai fővárosa, évente több mint négyezer rendezvénye ide vonzza a zenerajongókat. Salzburg nem csupán a zene miatt érdekes város. Óvárosában sétálva, mintha Ausztria történelméről szóló könyv lapjai elevenednének meg a szemünk előtt. Nézzünk meg egy videót:https://www.youtube.com/watch?v=-pLsMbD6ypk                                                                                              By vinpet
Városlátogatások Fót - A Szeplőtelen Fogantatás római katolikus templom
A Szeplőtelen Fogantatás római katolikus templom (Szent István templom):Fót legjelentősebb műemléke, a 1825-55 között épült romantikus stílusú templom.Gróf Károlyi István olyan templomot kívánt építtetni, amely egyben családi temetkezőhelyül is szolgál és a tervek elkészítésére Ybl Miklóst kérte fel.A magyar romantika legjelentősebb alkotása, két egymás fölé épített templomból álló négytornyos, háromhajós, monumentális építmény. A homlokzaton a Szeplőtlen Szűz 3 méter magas szobra látható.A templom három hajója közül a középső mennyezete kazettás, aranyozott gerendázattal készült.A két oldalhajó egy-egy mellékoltárhoz vezet, a bal oldali oltárkép a sárkánnyal viaskodó Szent Györgyöt, a jobb oldali Szent Franciskát ábrázolja.A középhajóból márványlépcső vezet fel a szentélybe, melynek boltozatát és oldalait freskók díszítik.A főoltár képe a Szeplőtlen Szűz Máriát ábrázolja.A jobboldali torony alatt lévő kápolnában van Szent Lucentius vértanú ereklyéje, egyházi tekintetben a templomnak ez a legnagyobb kincse.A vértanú földi maradványait IX. Pius pápa ajándékozta a templomnak; személyesen ismerték egymást Károlyi István gróffal, s a pápa ezzel az ereklyével jutalmazta a hitért és a művészetekért egyaránt nagy áldozatokat hozó grófot. Az altemplomban a csodálatos carrarai márványból készült szobrok, Pietro Tenerani alkotásai. Az altemplomban található Károlyi István és családtagjainak sírhelye.Készítettem egy videót is a templomról. A kísérő dalt Zámbó Jimmy ebben a templomban énekelte.http://www.youtube.com/watch?v=xsEXkIbUgBs
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!