2024. október 5. szombat, Aurél és Galina napja
2016.07.13 20:12

Szokatlan felirat hívja fel magára a figyelmet egy budapesti üzlet bejárata fölött. „Csapház”. Első látásra is azonnal nyilvánvaló: itt söröket kínálnak, valószínűleg több különbözőt. Ám aki megáll, hogy eldöntse: betér-e vagy sem, nyomban észrevesz még egy furcsaságot.

2016.07.09 22:45

Iskolai tanulmányai során Győrről bizonyára mindenki megjegyez néhány tényt. Hogy a folyók városa, hogy barokk város. Azt valószínűleg kevesebben tudják; Budapest és Sopron után az ország harmadik, műemlékekben leggazdagabb városa. Ez talán már elegendő hozzá, hogy felkeltse érdeklődésünket.

Különleges borbemutatóra hívta meg szakértő vendégeit a Veritas Borkereskedés. Magyarországon ritkán kóstolható kaliforniai borokkal ismerkedhettek, alaposan felkészült vezető kalauzolása mellett. Az előadás során a szakmai tájékoztató mellett néhány érdekesség is elhangzott.

Maguk a művészek és a szervezők is meglepődtek, milyen sok érdeklődő gyűlt össze a budapesti Bolgár Kulturális Intézetben rendezett kiállítás megnyitóján. A három kortárs bolgár művész alkotásaiból rendezett tárlat szeptember 10-ig, munkanapokon 10 és 18 óra között látogatható.

A Magyar Nemzeti Galériában június végétől október elejéig látható Modigliani-kiállítás az olasz festő életművének első nagyszabású bemutatója Magyarországon. A több mint nyolcvan alkotást - köztük 61 Modigliani-művet, aktokat, portrékat és szobrokat felvonultató tárlatra a világ több nagy köz- és magángyűjteménye kölcsönzött műveket.

2016.06.28 20:50

Mindannyian tudjuk, hogy Magyarországot évről-évre rengeteg külföldi turista keresi föl és ez a gazdaságunknak jó. Azt is tudjuk, hogy jöhetnének még sokkal többen, tehát a bevételeink lehetnének lényegesen nagyobbak, de hát ezért többet is kell tennünk. Ennek érdekében a tavasszal jelentős változás következett be a turizmus ágazatának hazai irányításában.

2016.06.27 20:59

Fennállásának huszonötödik évfordulóját ünnepli egy ország. Közvetlen szomszédunk, tőlünk délnyugati irányban fekszik, természeti értékekben gazdag. Az pedig, hogy állami létében ennyire fiatal egy fontos előnyt is jelent: sohasem harcoltunk, sohasem háborúztunk egymás ellen, kapcsolataink most is kitűnőek!

A korok és szokások változásának számtalan jele van. Megmutatkozik mindennapi életünkben is. Elegendő például, ha megnézzük miben más egy asztal terítése ma és mondjuk 80-100 évvel ezelőtt. Eltérést fogunk látni akkor is, ha az összehasonlítást lehetőleg azonos színvonalon – egy ismert, drágább étteremben - megterített asztalnál végezzük.

Megismerkedve Cegléd város értékeivel, érdemes körülnézi a szomszédságában is. Két olyan hely is van a közvetlen közelében ahol egy kicsit elidőzve, meglepő dolgokra bukkanhatunk. Az egyik Nyársapát, a másik Újszilvás.

Hiába őrködik oroszlán a bejáratnál, fején a magas, fehér sapka mutatja, csöppet sincs harcias hangulatban. Mögötte, az épületben pedig – a nevéhez illően – valódi, békebeli hangulat fogadja a belépőt. Valami olyan, ami a XIX. század fordulóján volt uralkodó a Császárváros vagy Budapest cukrászdáiban.

2016.06.21 20:19

A címben foglalt kijelentést egy magyarországi város választotta jelmondatának. Jelzi: mintha tudatában lenne annak, hogy sokan, nem sokra tartják – ugyanakkor kellő önbizalomról is árulkodik. Hogy eldönthessük, a lebecsülésnek vagy az önbizalomnak van-e nagyobb alapja, látogassuk meg! Töltsünk el egy kis időt Cegléden!

Aki utazik, jól tudja, olykor az embert a legváratlanabb helyeken érik kellemes, maradandó élmények. Az ilyenekért nem is kell külföldre menni, itthon is van rá lehetőség bőven. Budapestről Szolnok felé autózva, elég, ha a ceglédi elágazásnál balra térünk le és felkeressük Újszilváson a Bolyhos pálinkafőzdét.

Negyvenhárom pincészet és mintegy háromszor annyi különféle pezsgő adott egymásnak – és a közönségnek – találkozót a Hotel Corinthia báltermében. Mindazok, akik a szakmai titkokban is elmélyedni kívántak, mesterkurzusokon frissíthették fel tudásukat.

Hamvas Béla véleménye szerint a soltvadkerti borok duhajabbak a kiskőrösinél, de ez nem baj. Míg ugyanis a Parlamentben osztják a sebeket a vadkerti kocsmában gyógyítják! Úgy is kell fogyasztani ott a borokat, hogy velük bizony sebeket lehet gyógyítani! Lelkieket bizonyosan.

A nyár közeledtével naponta szaporodnak azok a lehetőségek, melyek szabadtéri szórakozást kínálnak. Most a Dunán lehettünk tanúi egy ilyen eseménynek. Téli szállását elhagyva, visszatért állandó helyére, az Országház mellett felépült Látogatóközpont elé, Európa legöregebb folyami hadihajója. Fegyverei elnémultak, ma már kizárólag békés célokat szolgál, jelentősége több szempontból mégis kiemelkedő.

2016.06.10 21:42

Az idei év második felében a szokásosnál is élénkebb lesz Szlovákiában a kulturális élet. Több okuk is van arra, hogy az eddigiekhez képest nagyobb számú külföldi látogató érkezésére számítsanak.

2016.06.09 23:12

Bár az indulásig, július 14-ig még egy bő hónap van hátra, megtartotta első sajtótájékoztatóját a Magyar Vitorlás Szövetség. A 48. Kékszalag Erste World Nagydíj jócskán tartogat érdekességeket. Erre a versenyre ugyanis egész Európa figyel, hagyománya és rangja van.

Van egy rangos nemzetközi szervezet, melynek mibenlétéről eddig inkább csak az építész szakma legjobbjainak voltak ismeretei. Rajtuk kívül más alig halott róla. Pedig tevékenysége kiterjed az egész világra, szakértőinek véleménye fontos, iránymutató. Ez a szervezet most egyszerre két budapesti kerület munkáját is díjjal ismerte el!

Valószínűleg csak a madártan szakemberei tudják, hogy a dél-balatoni borvidékhez tartozó Kishegyen él az ország legnagyobb gyurgyalag kolóniája. A hegyen dolgozó Pócz pincészet ezt a madarat választotta borai címerének – derült ki azon a bemutatón, amit a napokban, a főváros szívében, a népszerű Kadarka Borbárban tartottak.

Van egy kerület Budapesten, ahol az egyik városrészben lehetetlen úgy végigmenni az utcán, hogy szinte minden házon ne látnák egy vagy több emléktáblát. Országos – és nem túlzás – világra szóló tehetségű emberek százai éltek ott. Most az emléktábla-állítási program kétszázkilencedik táblájának felavatására gyűlt össze az ünneplő közönség a főváros XIII. kerületében, az Újlipótvárosban.