A kínai művészetet bemutató hasonló reprezentatív kiállítás 1987 óta nem volt Magyarországon. A kínai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 65. évfordulója alkalmából közel 8000 műből álló kínai gyűjteményéből kínál most százötven darabos válogatást a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum.
Svájc idegenforgalmában a magyar turisták részaránya még nem túl jelentős, de évről-évre növekvő képet mutat. A magyarok többsége nyáron látogat Svájcba, pedig az ország télen is igen vonzó lehetőségeket kínál.
Október 9-én új állandó kiállítás nyílik a Nemzeti Galériában. A gyűjteményükben őrzött márvány aktszobrokból mutatnak be válogatást, köztük több olyan szobrot is, mely korábban hosszú ideig nem volt látható.
Premier előtti vetítésre hívta vendégeit a magyarországi Svájci Nagykövetség. A film olyan témát dolgoz fel, melynek területén sok éves együttműködés van országaink között, különös figyelmet fordítva a megelőzésre, a tapasztalatcserére, a közös rendőrségi nyomozásra és az érintett személyek védelmére. A mozikban október 2-tól vetítik majd.
Fontos bejelentés megtételére gyűltek össze a hazai vendéglátó-ipar legjobb szakemberei. A nagy elődjükről elnevezett Gundel Károly-díj idei nyerteseinek nevét hirdették ki.
Különleges komolyzenei tehetségkutató műsor indul a televízióban. Olyan ifjú, olykor egészen fiatal művészek versenyét láthatjuk október 17-től az M1-en, akik kiválóan játszanak valamilyen klasszikus zenei hangszeren vagy a klasszikus ének műfajában nyújtanak kiemelkedő teljesítményt.
Siófokon idén második alkalommal rendezik meg a Balatoni Halfesztivált. A város legfiatalabb gasztronómiai rendezvénye tavaly ősszel, a várakozásokat is meghaladó népszerűségnek örvendett, és már a debütáláskor kiderült: a halak legjobb közege nem feltétlenül a víz, sokkal inkább a tányér.
Gyilkosság, műkincsrablás, csempészés, zsarolás – ez mind lehetséges abban az ügyben, melyről a teljes igazságot ma sem tudjuk. Ám az eddig feltárt részletekről egy könyv már megjelent.
Tíz képzőművészeti alkotás, ugyanannyi szépirodalmi szöveg és színész, két rendező, kétszer öt jelenet, nagyjából 10-10 percben. Röviden így foglalható össze a hat estén át tartó programsorozat a Szépművészeti Múzeumban.
A dal szerint minden kiskapuban virág nyílik, tapasztalataink szerint viszont minden lépésnél sör csurrant a poharakba – és ez így is volt rendjén. Új helyszínén a 8. Főzdefeszt minden eddiginél sikeresebb volt.
Bár a hét az özönvízszerű esőzések jegyében telt Szolnokhoz kegyes volt az ég. Szakadt az eső pénteken és vasárnap is, de szombaton reggeltől a késő délutáni eredményhirdetésig száraz maradt az idő.
Felfedezésének jelentőségét tekintve a nevét Semmelweis mellett kellene emlegetni, de az emberek többsége szinte semmit nem tud róla. Jobbára csak a tudományos világban ismerik.
Megtartotta őszi tájékoztatóját a JTB Hungary, a „Japánspecialista”. E jelző jogosságában valószínűleg senki nem kételkedik majd, ha kínálatukat – akár csak futólag – áttekinti.
Hetedik alkalommal rendezték meg a budapesti Gerbeaud étteremben a „Szlovák hét” gasztronómiai bemutatót. A vendégszakács ezúttal a Magas Tátrából, Ótátrafüredről érkezett.
Két különböző – bár közös gyökerű – vallás, két külön világ találkozásának lehetnek tanúi azok, aki szeptember 30-ig ellátogatnak a budapesti Olasz Kultúrintézetbe és megtekintik a „Pápai látogatások Izraelbe” című kiállítást. Ötven év történetébe kaphatnak betekintést.
Nagyszabású borkiállítás és vásár várja a látogatókat szeptember 10. – 14. között a 23. Budavári Borfesztiválon. A díszvendég, Olaszország, a borai mellett jellegzetes ételeit is bemutatja.
A magyar borászatban irány- és mértékadó pincészetek munkájának elismerésére a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége 2002-ben megalapította „Az Év Pincészete” kitüntető címet. Olyan bortermelő társaság együttes teljesítményét díjazzák, amely az országban és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széles körű népszerűsítéséért a legtöbbet tett az adott évben.
Összesen már a hatodik, de Budapesten csak a harmadik alkalommal nyílott meg az ínyenc csemegéket felvonultató Libamáj Fesztivál az Erzsébet téren. A vasárnap este nyolcig nyitva tartó rendezvény ingyenesen látogatható.
Egész napos programokkal és exkluzív koncerttel várja idén is a látogatókat a Közmédia napja rendezvény. A programsorozatot harmadik alkalommal rendezi meg az MTVA szeptember 6-án a Millenárison, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a televízió és rádióműsorok készítésébe, és találkozhatnak a közmédia műsorvezetőivel is. Az eseményt ezúttal is a Szimfonik LIVE zárja.
Van abban valami szimbolikus, hogy az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítvány - együttműködésben a Zsidó Nyári Fesztivállal - az erősen helyreállításra szoruló Rumbach utcai zsinagógában nyitotta meg az „Imák Auschwitz után” című kiállítást. Hiszen viszonyunk a Soá-val ugyancsak erősen helyreállításra szorul!