A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása, a 20. századi brit festészet egyik rendkívül meghatározó, összefoglalóan Londoni Iskolának nevezett vonulatát ismerteti meg a magyar közönséggel. Francis Bacon, Lucián Freud és a Londoni Iskola festészetéből első ízben láthatunk rendkívül gazdag, az egyes művészeket főművekkel reprezentáló válogatást. A 2019. január 13-ig látogatható tárlat a londoni Tate Britainnel együttműködésben valósult meg.
Halálának harmadik évfordulóját megelőző napon, 2018. október 5-én felavatták Göncz Árpád szobrát Budapesten a XIII. kerületben, az Árpád-híd metróállomás mellett, annak észak-pesti oldalán. A területet tavaly szeptemberben hivatalosan is Göncz Árpád Városközpontnak nevezték el. A szobor most további lehetőséget nyújt arra, hogy méltó emlékhellyé váljon, őrizze az államfőnek, mint történelmi személyiségnek az emlékét.
Budapest Főváros XIII. kerülte 2013 óta ítéli oda a XIII. kerületi Építészeti-díjat. A díj a kerület közigazgatási területén, az elmúlt harminc évben megépült és használatbavételi engedélyt kapott, kiemelkedő építészeti színvonalú épületek tervezőinek elismerésére szolgál. Odaítélésről a Tulajdonosi, Kerületfejlesztési és Lakásbizottság dönt.
Ha az Egyesült Államokról esik szó, többnyire legelőbb New York, Washington, Las Vegas, Los Angeles, San Francisco – a nagyvárosok jutnak eszünkbe. Pedig hát, tudjuk jól, az a hatalmas ország nemcsak városokból áll. E cikksorozat első két részéből már kiderült: utunk célja ezúttal Pennsylvania volt, és ott sem egy nagyváros.
Az UNESCO Nemzetközi Zenei Tanácsa Jehudi Menuhin kezdeményezésére, 1975-ben A Zene Világnapja rangjára emelte október elsejét. Ezt az alkalmat választotta Budapest Főváros XIII. Kerületének Önkormányzata, hogy emléktáblát avasson a kétszeres Kossuth-, valamint Liszt Ferenc-díjas, világhírű zongoraművész, karmester és zeneszerző, Kocsis Zoltán tiszteletére.
Erzsébet királyné, Ausztria-Magyarország közkedvelt Sissi-je, halála után 120 évvel meghódította Kínát! Az állítás bármennyire is túlzónak tetszik, lényegét tekintve igaz. Több mint 2,7 millió ember tekintette meg Kína négy nagyvárosában - Sanghajban, Pekingben, Jünnanban és Hszianban - a Magyar Nemzeti Múzeum, „Sissi és Magyarország - a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században" című kiállítását.
Sok érdekes újdonsággal találkozhattak a meghívott magyar szakemberek a Szlovén Turisztikai Szervezet hagyományos, évi bemutatkozó rendezvényén. Az idén az országot a látogatók egy egészen új oldaláról ismerhették meg.
Az idén új helyszínre, a Nemzeti Múzeumba költözött a népszerű Sajtófotó, hivatalos nevén a World Press Photo kiállítás. Az október 23-ig - hétfő kivételével – minden nap látogatható kiállítás nemcsak ablakot nyit a világra az elmúlt év legfontosabb riportképein és dokumentarista filmjein keresztül, hanem azok értelmezéséhez is segítséget nyújt.
Fontos – és mondhatjuk, izgalmas – eseményre készül a képzőművészet kedvelőinek tábora. A Virág Judit Galéria 1998. október 5-én tartotta első aukcióját a Kongresszusi Központban. Napra pontosan húsz évvel később, 2018. október 5-én rendezi meg jubileumi aukcióját, melyen összesen 212 tétel - köztük Reigl Judit, Bortnyik Sándor és Rippl-Rónai József műve – kerül kalapács alá. A műtárgyak kikiáltási ára összességében megközelíti a 650 millió forintot.
Szerbia Köztársaság idegenforgalmi kínálatának megismertetésére látványos turisztikai fórumot tartottak a Köztársaság budapesti nagykövetségén a témakör magyarországi szakemberei számára. A rendezvényt a belgrádi Szent György Folklór Egyesület tánccsoportjának műsora nyitotta meg.
Az Ars Sacra fesztivál keretében nyílt meg Jakobi Anna festőművész kiállítása a Budai Klub-Galériában. Az „Égre néző profán világ” című, a művész új képeit felvonultató tárlat 2018. október 16-ig, hétköznap 14-18 óráig látogatható Budapesten a XI. Budafoki út 9-11-ben.
Néhány évi kényszerű szünet után ismét megrendezik az ország legnagyobb pörköltfőző fesztiválját szeptember 21-23. között Budapesten, a Népligetben. A rendezvény érdekessége, hogy 22-én, szombaton csatlakozik hozzá a Millenárison a Rockfesztivál is.
Az utóbbi években már egyre több magyar keresi fel Portugáliát. A megismerni vágyott helyszínek között első helyen a főváros, Lisszabon áll, de előkelő helyet foglal el a listán Fatima is. A Hibernia kiadónál most megjelent útikönyv hasznos társa lesz az errefelé utazóknak. A minden fontos részletre kitérő leírások mellett háromszáznegyven fénykép és tizennégy térkép segíti a tájékozódást.
Amerika más, Amerika nagy, Amerikát nem lehet elmesélni - szokták mondani azok, akik ott élnek vagy már sokszor jártak az Egyesült Államokban. Mert hiszen Amerika valóban nagy! Két nagy kontinens, Észak- és Dél-Amerika és persze nemcsak egy ország helyezkedik el rajtuk. Ám - itt Magyarországon – ha kimondjuk a nevét, szinte mindenki, automatikusan az északi részen található Egyesült Államokra (U.S.A.) gondol és eszébe sem jut, hogy mondjuk Mexikó is Amerika és azt is egyesült államok alkotják.
Nem nézték el a naptárt, nem is tévedtek, pusztán csak előrelátó gondoskodással szeretnének az utazók kedvébe járni. Hogy könnyebbé tegyék a tervezést. Ebből a megfontolásból mutatta be már most a 2018 őszi – téli és a 2019 téli – tavaszi időszakra szóló katalógusát az 1000 Út Utazási Iroda.
Akik részt szeretnének venni Európa legnagyobb sörünnepén, azoknak nem kell egészen Münchenig utazniuk, hiszen most Budapesten is átélhetik a legnagyobb sörfesztivál minden örömét 2018. szeptember 27-30. között az Októberfest Budapesten! Az arányok persze mások lesznek, de ez számunkra inkább kellemesebb.
Megnyílt a teljesen felújított Láng Művelődési Központ Budapesten, a XIII. kerületben. A másfél évig tartó munkára a tulajdonos, a XIII. kerületi Önkormányzat 1,3 milliárd forintot fordított. A nagy múltú intézmény külső és belső építészeti értékeit igyekeztek megőrizni, miközben az épület energetikai és gépészeti szempontból teljesen korszerűvé vált.
Úgy hozta a sors, hogy az itt következő beszámoló szerzője csak kétjegyű számmal írhatná le, hányszor tette meg a Budapest – New York távolságot. Igénybe vette a Malév, Delta, Air France, British Airways, Air Berlin szolgáltatásait és máskor, más irányokban is megismert még néhány légitársaságot. Összehasonlítási alapja tehát elég széles. Idén Pennsylvaniába utazott.
Kiállításhoz képest szokatlan helyen, nem a Le Petit Café épületének belső, hanem a teraszra néző külső falán nyílt meg Szentendrén, Gályász Attila festőművész legújabb tárlata. Tekintettel a remek időre, ez senkit nem zavart és amennyiben a nyár kitart még további két hétig, a rendezvénynek minden bizonnyal sok látogatója lesz.
Két művész kiállítása nyílt meg egyazon napon, Budapesten, az Unio Galleryben. Az egymást már régóta jól ismerő Radványi Ildikó és Stonawski Tamás festőművészek tárlatát október 6-ig láthatja a közönség a City Hotel Unio területén működő kiállítótermekben.