2024. október 22. kedd, Előd és Korinna napja

Magyarország rendszerváltás utáni harmadik miniszterelnökének halála után egy évvel egész alakos szobrot állítottak Budapesten, a XIII. kerületi Gyermek téren. Horn Gyula máig ható népszerűségére jellemző, hogy az ünnepségen mintegy ezer ember jelent meg.

2014.07.05 11:17

A Szövetkezetek Világnapját az I. világháborús világégés után, a béke és az együttműködés reményével hirdették meg, 1922-ben. Az idén tehát már a 92. alkalommal ünneplik szerte a világon július 5-én és az ünnephez húsz évvel ezelőtt az ENSZ is csatlakozott. A szövetkezésnek Magyarországon mélyebb hagyományai vannak.

A hazai futballrajongók örömére a Continental július 8. és 13. között a budapesti Millenáris Parkba hozza egész Brazíliát. A ContiCabana rendezvényen a világbajnokság elődöntőit, a bronzmérkőzést és a döntőt is végig izgulhatjuk élő közvetítésben barátainkkal, családtagjainkkal. Óriáskivetítők és számos hatalmas LED fal gondoskodik arról, hogy mindenki kényelmesen szurkolhasson kedvencének.

Az ARTplacc az a hely, ahol a művészet jelen van és minden határt átlép. Ez a hely – most már negyedik éve – Tihanyban van. Páneurópai Kortársművészeti Piknik: képzőművészet, videoművészet, fotóművészet, irodalom, zene, tánc, színház, filmek és gasztronómia – mindezek válogatása várja majd a közönséget július 16. és 20. között.

2014.06.30 20:39

A VinAgora 1992-es alapítása óta a világ tíz szakmailag legelismertebb versenye közé emelkedett. Magyarország egyetlen olyan borversenye, amely nem csak széles nemzetköziséget képviselő zsűrijével, de emellett - a számtalan hazai bor társaságában - a külföldről nevezett borok jelentős arányával is kiemelkedik országunk borversenyeinek élmezőnyéből.

2014.06.26 21:25

Tizenkilenc évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy egy elképesztő ötletből két évtizedig tartó valóság lesz. Az ötlet: autóversenyt borkóstolóval összekötni – abszurdnak látszott. Ám a kételkedők ma már sehol sincsenek, a résztvevők pedig csuda jól szórakoznak.

Ha Magyarországon a kínai áru kerül szóba, az emberek többsége cipőre vagy ruhára gondol. Hogy a kínai áruk választéka mennyivel bővebb, arról szerezhet némi fogalmat magának az, aki az elkövetkező pár napban ellátogat Budapesten az Asia Centerbe.

Hogy valakit hősnek tekintünk-e vagy sem, az erősen függ attól, mi magunk mit gondolunk a cselekedetéről. Ha valaki embereket ment meg, azt nagy valószínűséggel hősnek gondoljuk. Akkor hát minek nevezzük azt, akinél a megmentettek száma ötven- és hetvenezer közé tehető?

2014.06.20 15:25

Egy ilyen mondat akár üzleti tervnek is megfelelő. Igazán figyelemre méltóvá attól válik, hogy van egy hely Budapesten, ahol megpróbálják megvalósítani. Ez szolgál tevékenységük alapjául.

Gorál zenekar fogadja a látogatókat a fővárosi Nagyvásárcsarnokban a június 14-ig tartó Lengyel Idegenforgalmi Napokon. Mellettük népművészeti cikkek, szőrme, borostyánból készült ékszerek láthatók, meg is vásárolhatók a magyarországi hasonlókhoz képest olcsóbb áron.

Még egy éve sincs, hogy a Műjégpálya gyönyörűen felújított épületében megnyílt a Városliget Café & Bar és máris egy ígéretes új kezdeményezéssel hívják fel magukra a figyelmet. „A Gitár Romantikája” címmel – együttműködésben a YAMAHA céggel gitárversenyt hirdettek.

Ausztráliától Spanyolországig, mintegy negyven sörfőző százféle különböző italát kóstolhatják a látogatók a XIV. Csabai Sör- és Csülökfesztiválon. Mellettük 120 csapat vesz részt a csülökfőző versenyen, június 12. és 15. között Békéscsabán.

2014.06.04 22:39

A tavaly megrendezett első után, az idén ismét lesz országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál Budapesten a városligeti Vajdahunyad várban. A hazai és a külföldi turisták is szívesen látogatják majd, többek között azért, mert a belépés ingyenes. Mindazok, akiknek még nincs programjuk a pünkösdi hétvégére, június 7-től 9-ig itt biztosan jó szórakozást találnak.

2014.06.03 23:26

No és a hangulat sem, csak a név és helyszín. A versenyzők ezúttal nem megszokott, Hauszmann Alajos utcai sporttelep salakján küzdöttek egymással. A Regő - Teniszkupának idén a Tabán Tenisz Center adott otthont.

Hivatalosan nem nevezték fesztiválnak, de akár lehetett volna ez a neve annak a látványos ünnepségsorozatnak, melyet Magyarország és a Koreai Köztársaság közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 25. évfordulója alkalmából tartottak.

Mit tudunk egy másik népről? Kultúrájáról, hagyományairól? Igencsak meglepő választ kaphatunk ezekre a kérdésekre a budapesti Koreai Kulturális Központban. Évezredes szokásokba ad betekintést az a kiállítás, mely New York, London és Lipcse után, most itt látható január 15-ig.

2013.09.27 21:38

A „Raffinée” szó franciául azt jelenti – kifinomult. Bárki, aki megkóstolja a ChocoMe cég legújabb termékeit, egyet fog érteni abban: a névválasztás tökéletesen sikerült. A megnevezés pontosan illik a dobozok tartalmára.

Fehér Béla 2013-ban Aegon-díjra jelölt regénye, a „Kossuthkifli” alapján forgat tévésorozatot Rudolf Péter, rendező – forgatókönyvíró - producer. A hatrészes, epizódonként 52 perces film várhatóan 2014-ben kerül majd a nézők elé.

Javában tart a Szegedi Ifjúsági Napok. Aki ebben a hőségben egy kis felfrissülésre vágyik, az a Tisza partján, jó koncertek mellett megteheti ezt. Szubjektív programajánló a SZIN-re.

Hozzáértő szakemberek szerint a világban valóságos kávéforradalom zajlik – és ez most Magyarországot is elérte. Házasságra lépett a kávé és a csokoládé.