Tizenkilenc évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy egy elképesztő ötletből két évtizedig tartó valóság lesz. Az ötlet: autóversenyt borkóstolóval összekötni – abszurdnak látszott. Ám a kételkedők ma már sehol sincsenek, a résztvevők pedig csuda jól szórakoznak.
Ha Magyarországon a kínai áru kerül szóba, az emberek többsége cipőre vagy ruhára gondol. Hogy a kínai áruk választéka mennyivel bővebb, arról szerezhet némi fogalmat magának az, aki az elkövetkező pár napban ellátogat Budapesten az Asia Centerbe.
Hogy valakit hősnek tekintünk-e vagy sem, az erősen függ attól, mi magunk mit gondolunk a cselekedetéről. Ha valaki embereket ment meg, azt nagy valószínűséggel hősnek gondoljuk. Akkor hát minek nevezzük azt, akinél a megmentettek száma ötven- és hetvenezer közé tehető?
Egy ilyen mondat akár üzleti tervnek is megfelelő. Igazán figyelemre méltóvá attól válik, hogy van egy hely Budapesten, ahol megpróbálják megvalósítani. Ez szolgál tevékenységük alapjául.
Gorál zenekar fogadja a látogatókat a fővárosi Nagyvásárcsarnokban a június 14-ig tartó Lengyel Idegenforgalmi Napokon. Mellettük népművészeti cikkek, szőrme, borostyánból készült ékszerek láthatók, meg is vásárolhatók a magyarországi hasonlókhoz képest olcsóbb áron.
Még egy éve sincs, hogy a Műjégpálya gyönyörűen felújított épületében megnyílt a Városliget Café & Bar és máris egy ígéretes új kezdeményezéssel hívják fel magukra a figyelmet. „A Gitár Romantikája” címmel – együttműködésben a YAMAHA céggel gitárversenyt hirdettek.
Ausztráliától Spanyolországig, mintegy negyven sörfőző százféle különböző italát kóstolhatják a látogatók a XIV. Csabai Sör- és Csülökfesztiválon. Mellettük 120 csapat vesz részt a csülökfőző versenyen, június 12. és 15. között Békéscsabán.
A tavaly megrendezett első után, az idén ismét lesz országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál Budapesten a városligeti Vajdahunyad várban. A hazai és a külföldi turisták is szívesen látogatják majd, többek között azért, mert a belépés ingyenes. Mindazok, akiknek még nincs programjuk a pünkösdi hétvégére, június 7-től 9-ig itt biztosan jó szórakozást találnak.
No és a hangulat sem, csak a név és helyszín. A versenyzők ezúttal nem megszokott, Hauszmann Alajos utcai sporttelep salakján küzdöttek egymással. A Regő - Teniszkupának idén a Tabán Tenisz Center adott otthont.
Hivatalosan nem nevezték fesztiválnak, de akár lehetett volna ez a neve annak a látványos ünnepségsorozatnak, melyet Magyarország és a Koreai Köztársaság közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 25. évfordulója alkalmából tartottak.
Mit tudunk egy másik népről? Kultúrájáról, hagyományairól? Igencsak meglepő választ kaphatunk ezekre a kérdésekre a budapesti Koreai Kulturális Központban. Évezredes szokásokba ad betekintést az a kiállítás, mely New York, London és Lipcse után, most itt látható január 15-ig.
A „Raffinée” szó franciául azt jelenti – kifinomult. Bárki, aki megkóstolja a ChocoMe cég legújabb termékeit, egyet fog érteni abban: a névválasztás tökéletesen sikerült. A megnevezés pontosan illik a dobozok tartalmára.
Fehér Béla 2013-ban Aegon-díjra jelölt regénye, a „Kossuthkifli” alapján forgat tévésorozatot Rudolf Péter, rendező – forgatókönyvíró - producer. A hatrészes, epizódonként 52 perces film várhatóan 2014-ben kerül majd a nézők elé.
Javában tart a Szegedi Ifjúsági Napok. Aki ebben a hőségben egy kis felfrissülésre vágyik, az a Tisza partján, jó koncertek mellett megteheti ezt. Szubjektív programajánló a SZIN-re.
Hozzáértő szakemberek szerint a világban valóságos kávéforradalom zajlik – és ez most Magyarországot is elérte. Házasságra lépett a kávé és a csokoládé.